Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
testmese

Boldogság könnyű pillangója…

Vajon, most ebben az esős időben csak én vagyok az egyetlen, akit nem a félelem, hanem a megkönnyebbülés gyengéd szellője jár át? Vajon normális dolog, azaz a normálistól nem eltérő dolog az, hogy én örülök, hogy esik az eső, dörög, villámlik?

Jól érzem magam.
Boldog szeretnék lenni, mint sokan mások. Nem tudom, hogy ez, most igazából hogyan jön ide, de azt tudom, hogy tényleg az szeretnék lenni, minden sejtem kiabálja, szinte ordítja, hogy “BOL-DOG A-KA-ROK LEN-NI!
Nem vagyok egészen normális; én ezt sejtem, de miért van az, hogy még gondolkozom is ezen? Miért van az, hogy túlagyalok mindent? Miért nem tudok egyszerűen csak lenni, mármint vagyok, és én ezt jól tudom, mert szóval dobog a szívem, veszem a levegőt, meg ilyenek… Rendszeresen ürítem a húgyhólyagomat és vastagbelemet, de mégis: mi az a határ ami felett én már megint túlagyaltam a dolgot? Mi lehet az a pont, amikor már túlléptem az “átlagos dolgokon való gondolkozás” határát?
Fogalmam sincs.
Például nagyon érdekes, hogy szeretek erotikus verseket írni. Más egyszerű novellát sző… Nem, nem, nekem máris polgár pukkasztó módon: erotikus verseket kell írnom. Nem csak egyszerű kis versikéket, hanem a szexualitásról; mert arról úgysem írnak sokan, meg ilyesfajta gondolatok okán,

Minek is ez a sok gondolat? Valószínű, hogy ha bolhák is gondolkoznának; nem lennének ennyien… Ez az agyi funkció csak nekünk, kifejlett állatoknak jutott, illetve túlfejletteknek… Az embernek. ÉLJEN!
Szeretem a kommunikáció sokféleségének lehetőségeit. Szeretem.
De igazán kiborít, ha pletykát hallok. Információn, tényleges/biztos alapokon nyugvó információ, adat stb. nélküli kommunikációt. Általában máááááááááááássssssssss kkkkkáááááááááááááráááááááááára.
Felháborító. Gyávák az emberek. Nem hogy odaállnának és megmondanák, illetve, megkérdeznék a valóságot, hm, azt nem… Azt bizony nem lehet.
Csak a fekáliát kavargatni, jó nagy merőkanállal.
Folyt. Köv.
Ennyi.

Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.

Nagyon régen írtam ide… Pedig lett volna mit.

http://www.youtube.com/watch?v=rE29e5znfJs

Nagyon durva, hogy már vagy egy éve; sőt mi több, több mint egy teljes éve nem írtam semmit ide, pedig régen, mint azt vissza is lehet olvasni, minden kis bolondos, nem bolondos, fontos/ nem fontos gondolatom ide írtam. Meg lehet, hogy ezután is így lesz, mert ez jobbnak bizonyul, mint az eoldal-as oldalam. Jah, meg ott rám szóltak, hogy biggyesszem ki a 18- as karikát. Ki is biggyesztettem, de azért mégiscsak, szóval nagyon úgy érzem, hogy nem lehet ám bármit gondolni, érezni, no és le is írni, mert hűha, ejnye- bejnye lesz a vége, amit nem igazán értékel senki sem, mert szóval: a személyi szabadság, no meg a cenzúra eltörlése.
Csillag születik: DE NEM SZÜLETETT MEG! Mekkora gáz ez már, megint csak 12 millióval gazdagabb lett egy ember, mi meg nézhettük, ahogyan a könnyek csordultak végig  kövér arcán, s pödrődtek le Széchenyi-s bajuszán Mészáros János Eleknek, annak a dundi nyávogó gyereknek 🙂 Na jó, vicc volt, de akkor is, mekkora égés már, hogy Magyarországon ő nyerhette meg a Csillag Születiket??? Nem is firtatom ezzel kapcsolatban tovább a szót, mert igazából tényleg nem érdekel, csak valami belső hang, ami általában nem működik nyomta a dumát, hogy írj róla, mert nem is tudom miért.

Időjárás: Jégesőt mondanak, no meg zivatart délutántól, ami szerintem tök romantikus, és őszintén szólva nagyon várom… Kip- kop.. Esőcseppek az ablakon, én pedig éjszakás vagyok, és tűröm a romantikába burkolózott, meggyötört esőcseppek halk kopogását a wc-ben….

Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.

jajajajaj…

Nem nagyon írok erre az oldalamra mostanság, nem tudom, hogy mi az oka igazából, de elszomorító. Nem lehet csak így, frissítetlen hagyni az oldal…
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.

Régen

Szavakban az elmúlt időszak talán nem is kifejezhető,
Szemhéjaimon ez a barnás redő
Is arról árulkodik,
Hogy benső, rejtett lényem vágyódik…

Ajkaimra a szavakat akarattal tapasztottam,
Hogy mekkora bűnt követek el ezzel, magam sem tudtam,
Nem sejtettem, hogy mekkora erő van összekulcsolt tenyeremben…

Ajkaimra megtapadtak a szavak,
Mikor lelkemmel marasztaltalak,
Magamhoz mégsem láncoltalak.

Akartam, hogy szabad karjaiddal szerethess,
Szabad ajkaddal velem nevethess.

Az ember annyiszor éli át a magány fájdalmas szorítását,
Annyiszor érzi azt, hogy fél, hogy feloltaná a lámpát,
Ám ez nem ilyen egyszerű, nem az áram oldja meg félelmünket,
Nem a vakító világosság nyitja fel szemünket.

Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.

Lecsendesülve

Szívedben érzed,
Szemeddel nem látod,
Nélküle ember nem élhet,
Valóra válhat minden álmod.

Valóddal egyesülve,
Csendesen átitatja mindened,
Lelkedben végre lecsendesülve,
Élvezed megérdemelt Kincsedet.

El sem hiszed, hogy valóra válhat,
Hogy Te is boldog lehetsz végre,
Hogy szerelemmel előtted állhat…
Hálával nézel fel a csillagos égre.
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.

Tollam

Tollammal babrálok, érzem, lenne mit írnom,
Ha kijönne belőlem, mi itt feszít, nem kellene sírnom,
Ám nem könnyű szavakba öntenem félelmem,
Csak a Jó Istent imámmal kérlelnem,
Hogy mutassa meg az Utat, hogy merre kellene mennem,
Mutasson Utat, hogy ne kelljen kételkednem
Többé,
Mindig, örökké.

Sokszor érzem, hogy megszakad a földi létem,
Mikor lelkem létezését csak a  fájdalomban érzem.
Nehéz segítő kéz nélkül, egyedül küzdeni,
Nehéz irány adás nélkül dönteni.

Nehéz.
Egész
Életemben,
Mint egy veremben
Rekedt állat,
Vártam a kezet,
Mi onnan, a mélyből kivezet.
S nem tudtam, hogy miért várat.

Szeretnék végre boldogan nevetni,
Szeretnék félelem nélkül szeretni,
Szeretném, hogy otthonomat megleljem,
Szeretném, hogy életem nyugalomban teljen.

Egy életem van, már annyiszor írtam,
Kibírom ezután is, ha eddig kibírtam,
Nem adom fel a harcot semmi okán sem,
A Tűz mindig ott lobog majd szememben.

Lelkem egy darabja -be kell valljam- elveszett,
Visszaszerezni úgy érzem, már nem lehet,
Ám én akkor is küzdök, teszek azért, hogy boldog lehessek,
S végre egyszer boldogan, szabadon nevessek.

Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.

“Kihez mehetnék?”

Otthontalan lelkem…
Csalódás tükröződik szememben.
Otthonom, családom nélkül nem érek semmit,
Senki nem értheti meg szívem szenvedelmit.

Ezért, érzem, nem véletlen,
Hogy az Úr ismét közel jön hozzám,
Annyi mindenkit szerettem,
De elveszett mindenki, nincs igaz hazám.

De a Mindenható karjába fogad, érzem,
Megérti minden fájdalmam, mi e szívben
Lakozik, s megváltásért minden éjjel hallgatag imádkozik.
S biztonságra, családra, szeretetre áhítozik.

Gyermeki sokszor a lelkem,
Oh, én annyiszor, annyiszor kértem,
De sokszor úgy éreztem, mindhiába,
Nem teljesülhet szívem titkos vágya.

Ám most valóra válni látszik minden,
Minden, miben létezésem óta hittem,
Csak el kellett, hogy távolodjak ahhoz, hogy megértsem,
Sokkal nehezebb, összetettebb létezésem.

Önmagam vagyok, önmagam alakítom sorsom,
A boldogsághoz vezető utat, magamban hordom.

Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.

Szeretni

Bízni magamban,
Elveszett szavakban…

Látni szemedben,
Szívem kezedben.

Zenére fakad lelkem,
Szeretlek szerelmem.

Csendesen bújni,
Füledbe súgni
Titkaim, mindenem,
Milyen súly van lelkemen.

Szemedben a fényt meglátni,
Karjaid között szállni.

Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.

É L E T

Megállok.
Várok,
Nem látok,
Esik az eső, ázok…
Lázam nincsen,
Egészségben
Légzem most, itt a peronon,
Kikavicsozott betonon.
A szemeim nyitva,
Elrejtve lelkem minden titka,
Úgy látom ez életben
Igen ritka.
Tenyerem összekulcsolva,
Egyetlen szót sem szólva,
Még mindig várok.
A távolban sok- sok embert látok.
Én is valakinek a távolból egy ember vagyok,
Az emberek pedig köztudottan nem halhatatlanok.

Az É L E T oly’ rövid,

Sokan leégetik, mint egy gyertyát- tövig.
Az É L E T  nem játék,
Egy, az Istentől kapott csodás ajándék,
Mellyel óvatosan kell bánni,
Nem szemeinkkel kell igazán látni,
A lelkünk remek eszköz arra,
Hogy mit a fül nem, azt is meghallja.
Lelkünk, mi oly’ egyedül lebeg mellkasunk rejtekén…
De mi ezt tudjuk, Te és én.
Minden embernek fél lelke volna?
Éreznéd, hogy Ő az, mikor hozzád szólna?
Ő lenne az, ki teljesen egésszé tenne engem?
Ő lenne az, ki a fájdalmat- örömet észrevenné
Zöldellő szememben?

Az É L E T.
Kérlek.
Nézlek.
S nem értem,
Magamtól folyton csak azt kérdem,
Ő lenne az?
Ugye Te vagy?
Téved gyakran az ember,
Sok esetben azért, mert kérdezni nem mer.

Ám én nem félek kérdéseim feltenni Neked,
Válaszolok én, is ha a tiéidet felteszed.

É L E T.
Félek.
Kérek
Egy lehetőséget az Úrtól,
Ki érzem, hogy szeret engem,
Szabadítson meg ettől a súlytól,
Engedjen egésszé lennem…
Szerelemben, szeretetben,
Had’ boldoguljak ebben az egyetlen, nagybetűs
É L E T- ben.

Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!