Tollammal babrálok, érzem, lenne mit írnom,
Ha kijönne belőlem, mi itt feszít, nem kellene sírnom,
Ám nem könnyű szavakba öntenem félelmem,
Csak a Jó Istent imámmal kérlelnem,
Hogy mutassa meg az Utat, hogy merre kellene mennem,
Mutasson Utat, hogy ne kelljen kételkednem
Többé,
Mindig, örökké.
Sokszor érzem, hogy megszakad a földi létem,
Mikor lelkem létezését csak a fájdalomban érzem.
Nehéz segítő kéz nélkül, egyedül küzdeni,
Nehéz irány adás nélkül dönteni.
Nehéz.
Egész
Életemben,
Mint egy veremben
Rekedt állat,
Vártam a kezet,
Mi onnan, a mélyből kivezet.
S nem tudtam, hogy miért várat.
Szeretnék végre boldogan nevetni,
Szeretnék félelem nélkül szeretni,
Szeretném, hogy otthonomat megleljem,
Szeretném, hogy életem nyugalomban teljen.
Egy életem van, már annyiszor írtam,
Kibírom ezután is, ha eddig kibírtam,
Nem adom fel a harcot semmi okán sem,
A Tűz mindig ott lobog majd szememben.
Lelkem egy darabja -be kell valljam- elveszett,
Visszaszerezni úgy érzem, már nem lehet,
Ám én akkor is küzdök, teszek azért, hogy boldog lehessek,
S végre egyszer boldogan, szabadon nevessek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: