Lecsendesülve
Tollam
Tollammal babrálok, érzem, lenne mit írnom,
Ha kijönne belőlem, mi itt feszít, nem kellene sírnom,
Ám nem könnyű szavakba öntenem félelmem,
Csak a Jó Istent imámmal kérlelnem,
Hogy mutassa meg az Utat, hogy merre kellene mennem,
Mutasson Utat, hogy ne kelljen kételkednem
Többé,
Mindig, örökké.
Sokszor érzem, hogy megszakad a földi létem,
Mikor lelkem létezését csak a fájdalomban érzem.
Nehéz segítő kéz nélkül, egyedül küzdeni,
Nehéz irány adás nélkül dönteni.
Nehéz.
Egész
Életemben,
Mint egy veremben
Rekedt állat,
Vártam a kezet,
Mi onnan, a mélyből kivezet.
S nem tudtam, hogy miért várat.
Szeretnék végre boldogan nevetni,
Szeretnék félelem nélkül szeretni,
Szeretném, hogy otthonomat megleljem,
Szeretném, hogy életem nyugalomban teljen.
Egy életem van, már annyiszor írtam,
Kibírom ezután is, ha eddig kibírtam,
Nem adom fel a harcot semmi okán sem,
A Tűz mindig ott lobog majd szememben.
Lelkem egy darabja -be kell valljam- elveszett,
Visszaszerezni úgy érzem, már nem lehet,
Ám én akkor is küzdök, teszek azért, hogy boldog lehessek,
S végre egyszer boldogan, szabadon nevessek.
“Kihez mehetnék?”
Otthontalan lelkem…
Csalódás tükröződik szememben.
Otthonom, családom nélkül nem érek semmit,
Senki nem értheti meg szívem szenvedelmit.
Ezért, érzem, nem véletlen,
Hogy az Úr ismét közel jön hozzám,
Annyi mindenkit szerettem,
De elveszett mindenki, nincs igaz hazám.
De a Mindenható karjába fogad, érzem,
Megérti minden fájdalmam, mi e szívben
Lakozik, s megváltásért minden éjjel hallgatag imádkozik.
S biztonságra, családra, szeretetre áhítozik.
Gyermeki sokszor a lelkem,
Oh, én annyiszor, annyiszor kértem,
De sokszor úgy éreztem, mindhiába,
Nem teljesülhet szívem titkos vágya.
Ám most valóra válni látszik minden,
Minden, miben létezésem óta hittem,
Csak el kellett, hogy távolodjak ahhoz, hogy megértsem,
Sokkal nehezebb, összetettebb létezésem.
Önmagam vagyok, önmagam alakítom sorsom,
A boldogsághoz vezető utat, magamban hordom.
Szeretni
Bízni magamban,
Elveszett szavakban…
Látni szemedben,
Szívem kezedben.
Zenére fakad lelkem,
Szeretlek szerelmem.
Csendesen bújni,
Füledbe súgni
Titkaim, mindenem,
Milyen súly van lelkemen.
Szemedben a fényt meglátni,
Karjaid között szállni.
É L E T
Megállok.
Várok,
Nem látok,
Esik az eső, ázok…
Lázam nincsen,
Egészségben
Légzem most, itt a peronon,
Kikavicsozott betonon.
A szemeim nyitva,
Elrejtve lelkem minden titka,
Úgy látom ez életben
Igen ritka.
Tenyerem összekulcsolva,
Egyetlen szót sem szólva,
Még mindig várok.
A távolban sok- sok embert látok.
Én is valakinek a távolból egy ember vagyok,
Az emberek pedig köztudottan nem halhatatlanok.
Sokan leégetik, mint egy gyertyát- tövig.
Az É L E T nem játék,
Egy, az Istentől kapott csodás ajándék,
Mellyel óvatosan kell bánni,
Nem szemeinkkel kell igazán látni,
A lelkünk remek eszköz arra,
Hogy mit a fül nem, azt is meghallja.
Lelkünk, mi oly’ egyedül lebeg mellkasunk rejtekén…
De mi ezt tudjuk, Te és én.
Minden embernek fél lelke volna?
Éreznéd, hogy Ő az, mikor hozzád szólna?
Ő lenne az, ki teljesen egésszé tenne engem?
Ő lenne az, ki a fájdalmat- örömet észrevenné
Zöldellő szememben?
Az É L E T.
Kérlek.
Nézlek.
S nem értem,
Magamtól folyton csak azt kérdem,
Ő lenne az?
Ugye Te vagy?
Téved gyakran az ember,
Sok esetben azért, mert kérdezni nem mer.
Ám én nem félek kérdéseim feltenni Neked,
Válaszolok én, is ha a tiéidet felteszed.
É L E T.
Félek.
Kérek
Egy lehetőséget az Úrtól,
Ki érzem, hogy szeret engem,
Szabadítson meg ettől a súlytól,
Engedjen egésszé lennem…
Szerelemben, szeretetben,
Had’ boldoguljak ebben az egyetlen, nagybetűs
É L E T- ben.
Kérdőjel
Talán, majd, valamikor, esetleg…
Vajon, mindig boldogok azok az emberek,
Kik hangosan kacagnak, nevetnek?
Maga az élet is egy nagy kérdőjel,
Mint a presszó kávé sok tejjel.
Nehéz boldogulni ezzel az élettel.
Egy görbe vonal és egy pont,
A kérdőjel mindig sokat mond.
Miért is mond sokat?
Mert a kérdőjel adja a válaszokat.
Minden kérdőjelhez jár egy válasz,
Kérdés után, csak úgy, némán
Tovább nem állhatsz.
Boldognak lenni
Vágyakozni minden másodpercben,
Elveszni forró szenvedélyben;
Minden nappal boldogabbnak lenni,
Annyira melengető szeretve lenni.
Átadni magad egy másik lénynek,
Átadni magad a szenvedélynek,
Átadni magad a csókjainak,
Hinni dicsérő bókjainak…
Karjaiban megnyugvást találni,
Általa boldog nővé válni…
Szerető csókjaival ébredni,
Ilyen érzésekkel nem lehet tévedni.
Szemeiben önmagunkat megtalálni,
Öle szerelmétől szállni, szállni, szállni.
Minden találkozást vágyódón várni,
Jelenlétét őszintén csodálni.
Éjszakákat átszeretkezni,
Oh, annyira csodás vele lenni,
Szemeiben gyönyörködni,
Vágyódón a jövőbe nézni…
Oly’ boldog tud lenni a lélek
Mikor rokon lelkek egymásra néznek…