Nehéz őszintének lenni, mondjuk erről már igen sokszor és sokat írtam, de most is ezt gondolom. Van az a mondás, miszerint: “Ha félsz a magánytól, ne írd meg az igazat!”- Totálisan igaz mondás. Teljesen őszinte embernek igen ritkán van nagy baráti köre. Nehéz… Nehéz… Ám, mint mondják: semmi sem lehetetlen. Nem tudom, hogy és miként, de nagyon meleg lett. Igazi nyári idő, aminek illik örülni. Már, ha nem dolgozik az ember, vagyis éppen a szabadságát tölti valami szipi- szupi vízparti helyen.
Azon gondolkoztam, hogy most már nem ártana, szóval most már illene összeszedni magam és a verseimet. Ildomos lenne. S valami kötött formában viszont látni őket.
Micsoda jó érzés lenne! Csak az a fránya akaraterő, az lenne meg. Pedig van. Ám, ha magamról van szó; igen nehéz bármit is tennem, cselekednem. Nem vagyok egyszerű eset, ezt én nagyon jól tudom, illetve érzem. Minek is írtam most le ezeket a fenti mondatokat? Hm… Fogalmam sincs, egyszerű késztetés.
Lassan peregnek a percek,
Néha olyan, de olyan rosszat sejtek,
Bőrömön a hideg szalad,
A bánat, s mélabú pedig csak marad…
Gondolataim cikáznak, mint egy kiadós vihar esetén a villámok, így nem is tudok egy témánál megmaradni.
Most az jutott eszembe, hogy amikor megszületünk, illetve miután megszülettünk, alapvetően egyedül maradunk a testünkkel… Na, jó vannak kívülről jövő ingerek, meg ilyesmi, de alapvetően, reálosan nézve a dolgokat: EGYEDÜL VAGYUNK ÖNMAGUNKKAL.
Mégis, szinte az egész életünk úgy telik, hogy meg akarunk felelni a körülöttünk élőknek, a társadalom elvárásainak, stb.
Mégis: minek -kérdezem én- ez a nagy hűhó? Mások véleménye kontra magunk vélemény nem mindig kell, hogy konfliktus legyen. Meg akarom tapasztalni, hogy milyen huzamosabb ideig mások véleményének formáló ereje nélkül élni.
Jó, jó… Tudom én, hogy nem egyszerű feladat. Mégis milyen nagyszerű is lenne!
Oh! Megint ez az érzés… Az, hogy most ezt minek is írtam le????
Fura lány.
Szeretném megtapasztalni a szabadság érzését, vagy elkéstem már ezzel? Csak én gondolom ezt, illetve csak az én fejemben fordulnak meg ilyen hasztalannak tűnő gondolatok?
Szabadon szállni, mint a madár,
S ha nem tetszik neki valami, gyorsan tovaszáll….
Tolla fényesen, s hangtalan suhan,
Senki nem követi, csak utána csodálnak sokan.
Több időt kellene áldoznom olvasásra. Komolyan. Nem azt mondom, hogy nem olvasok, de igényem lenne többet olvasni, értelmes dolgokról.
Amikor megismerkedem valakivel, legyen az férfi vagy nő, általában a következő dolgok zajlódnak le:
- Óvatosan megnézem magamnak (felmérve, hogy hová soroljam: ápoltság, kor, érdeklődés/ lehetséges beszélgetési indulópontok)
- Egy kicsit jobban megnézem magamnak, mármint (lehet, hogy ciki), hogy mennyire ápolt…
- Abban az esetben, ha bármilyen szempontból érdekesnek találom, vagy felkelti a kíváncsiságomat, akkor megpróbálom a szemkontaktust felvenni vele. A következő lehetőségek jöhetnek (általában) szóba:
- Nem viszonozza szemkontaktus felvételére irányuló szánalmas próbálkozásomat (ilyenkor elpirulok, s restellem magam, s rögtön arra gondolok, hogy ÉN NEM MENTEM ÁT AZ Ő SZŰRŐJÉN)
- Viszonozza a próbálkozásomat, és elmosolyogja magát (s ha az ápolatlan jelző a fogsorára igaz, gyorsan vissza esem az első pontban leírtakhoz, csak a zárójeles rész nélkül… 🙂
- Viszonozza a próbálkozásomat és a mosolya is rendben van…
Folyt. Köv.
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.
.jpg)
