Testem egy lehetőség,
Hogy bensőmet megélhessem,
Egybeolvadt kezdet és vég,
Láthatóvá vált megfogant lelkem.

Magamban vagyok neked,
Egy orgazmus ilyenné teremthetett
Meg engem,
Ilyenné kellett lennem,
Hogy minden örömem, s bánatom,
Volt benne részem, mondhatom
Meg tudjam majd élni egyszer
S fájdalmam kimutassam ezzel a testtel;
Fájdalomtól könnyes szemmel.

… Folyt. Köv.

Nyirkos tenyeremben
Egy képet szorongatva,
Annyira lehetetlen,
Ezt Ő is tudta.
**********************

Halkan mond, ne hallja senki,
Meghallhatja amit mondasz,
Hidd el; bárki,
Igen, igen: súghatsz,
Mondd, nem tudok várni…
************************

Lassítsunk, nem értem egészen,
Nem vagyok biztos abban a részben.
Igen, igen,
Mondd újra, kérlek, lassan,
Annyira érdekel; hallhassam.
*****************************

Ezt ne mondd, szívem szakad,
Ez nem igaz, láttalak!!!
***************************

Miért kell ezt tenned velem,
Ez lenne a szerelem?
************************

Ez nem igaz, nem értelek téged,
Nem tudom elhinni, én még remélek.

Persze, persze, ezt sokszor mondtad már,
Ezután, ránk, tudod mi vár…
*************************************

Igen. Nem érdekelsz,
Téged sem zavart a tudat.

Nem fogod fel, hogy mit tettél?
Felfogod, igen? Nem felelnél?
*******************************

Most meg mit mosolyogsz?
Bocsánat: vigyorogsz?

Elegem van, nem kérek belőled,
Ne halljak semmit rólad, felőled
Mától.
Ágytól,
Asztaltól válunk,
A gyermekkel kapcsolatban
Pedig kitalálunk
Valamit, lassan…
Nem tudom a fájdalmat kifejezni
Szavakban,
Csak csendben állok az ablakban,
A negyediken lakunk.
Gondolkozom,
Nem hagyom,
Hogy megint könny csorduljon
Szemeim rejtekéből,
Elegem van az egészből.

Nem lehet nem észrevenni,
HA megérzed, mit jelent:
“szeretni”.

Csintalan kis álmok,
Melyeket megélek,
Nem vagyok látnok,
De szerelem az, amit most érzek

Csalfa játéka a szívnek,
A vágyak pokoli melege, mit megélek.

Darabokra tört egyedüllét,
Az egy, már nem egy, hanem két
Személy legalább,
Olyan játékos és szerelemmel
Teli a világ.

Bolondos sárga,
Rád várva,
Megtalálva téged,
Már fájna, ha elveszítenélek,
Talán egy kicsit már elvesztem “csak”
Én lenni,
Mert annyira, de annyira érdemes
És jó Téged szeretni.

Hirtelenségem a koromból fakad,
Olyankor még nem találom a szavakat.

Tudod, annyira másként éllek meg téged,
Mi lenne velem, ha nem szerethetnélek?

Csodával határos minden,
Mi játszódik ebben a szívben,
E testben,
Ebben a forró szerelemben.
E vágy ásta veremben…

Tüzes táncot rop most lelkem,
Átmentem a vizsgán:
Szerelemből jelesre feleltem.

Remélem nem esik vissza szorgalmam,
Mert, tudod 3 év a csoda,
Valahol olvastam
Már,
Ránk is ez vár?

Nem, nem lehet,
Akkor majd marad a szeretet,
Mibe könnyen csempészheted,
Csempészhetem,
Szerelmes ötletem.
Ötleted.
Velem, Veled.

Vágy,
Mi lágy
Hálót fon
Testemre;
Majd gondolok az elmúlt,
S igaz szerelemre.

Nem lesz nehéz, hidd el,
Csak rám kell nézz azokkal a szemeiddel…

S már lángra is lobbantam,
Ugye, ugye mondtam…

Dimbek- dombok,
mindent kimondok.

Fájhat e úgy az élet,
mint amit most én érzek?

Nyomhatja e lelkemet úgy,
hogy ki sem mondom a gyanút,
Mi felmerült bennem,
Hogy olyanná kellene lennem,
Amilyen nem vagyok,
Amilyenné nem válhatok.
Nem megy, nem tudok.

Dimbek, dombok,
Mindent kimondok.
S ezzel rontok.

Szeretem, ha szeretnek; de ki nem?
Ki az, kinek elég, ha ő szerethet?
Ki az, ki nem szeretné érezni a nap akár minden percében, hogy fontos valakinek, hogy gondol valaki rá, hogy esetleg, talán szereti valaki?
Aki ezt nem szeretné, az nem szeretett még sohasem.

Csodálatos érzés szeretni, szeretve lenni.

Kifejezni szeretetünket, érzéseinket, érzelmeinket annak, ki kiváltja azokat.
Szerelmesnek lenni… Pedig egyszeűen csodálatos.
Amikor teljesen biztos vagy abban, amit érzel, s semmi nem tántoríthat el az érzelmeid mellől, azaz nem inog meg érzelmed egy pillanatra sem.
Amikor reggel úgy ébredsz fel, hogy a mosoly ott ül az ajkaidon, s boldog vagy;

*****Meg sem tudod fogalmazni, hogy mit is érzel, csak hagyod, hogy átjárjon a szerelem mindent elsöprő, csodálatos élménye, melege, szikrázása.

Szívmelengető erről még írni is, nem hogy átélni, megtapasztalni, mosdani benne.

Felejthetetlen a testi élmény, az első csók, az első érintés, az első…

Az első, s nem a második.
Amikor azt sem tudod, hogy ki vagy, vagyis melyik vagy te?
Ő vagy én?
Én vagy ő?
Kik vagyunk mi, hogy ezt megérdemeljük?
Csak egyszerű halandó, mindennapi emberek.
De talán nem is mindennapi.
Tudjátok mit? Nem is mindennapi.
Miért lennénk mindennapiak? Amikor minden napunk más, újabb és újabb csodát tartogat, az ébredéstől a lefekvésig.
A lefekvéstől az ébredésig.
Fantasztikus.
Csodálatos.
Talán ilyen nincs is, csak kitaláltam.
Amikor egymásra talál két ember, egy férfi és egy nő, egy nő és egy férfi…
Illatok, csók, nyál, illatok, test, szívdobbanás, öröm, kéj, érzelem mély, gondolatok, nem érdekel, kié volt, már az enyém, az enyém, ne érdekelje senkit, hogy miért, csak az, hogy van és kell még sokáig; (mert nem szeretem azt a kifejezést, hogy “örökre”, mert nem létezik, csalfa szójáték csupán.

A házasságban viszont hiszek.

Nagyon is.

Ha valamit a Jó Isten egybekötetett ember nem válszthatja szét.
Azt nem mondom, hogy nem lehet kiszeretni egymásból, ám, akkor miért kellett összeházasodni, miért kellett hazudni Isten színe előtt?
S itt nincs olyan, hogy nem én tehetek róla, mert ő volt a hibás…
Mindkettő ugyanannyira felelős a házasság megromlásáért.
A házasság komoly dolog.
A mai világban már meg van arra a lehetőség, hogy mielőtt ezt a komoly döntést meghozzák; megtapasztalhassák azt a személyt, akivel majd együtt fognak élni, akivel össze szándékoznak majd házasodni, elkerülendő egy élettartamig szóló rossz döntést.
Mert a sorsunk ami kezünkben van, s nyugodtan mondhatunk “nem”-et, nyugodtan kimondhatjuk azt, ami nyomja a lelkünket, mert ha nem tesszük, egy életen át fogja egy ÓRIÁSTEHER nyomni azt, s akkor aztán kesereghetünk, meg sírhatunk, nem ér már semmit, mert megváltoztatni csak ott, és akkor lehetett volna, ám a gyengeség erősebb volt, s nem akartuk a jobbat igazán, hiszen akkor lett volna merszünk megmondani az igazat, s nem áltattuk volna magunkat egy hazug, hamis, és boldogtalan jövő képével.

Inter nos.

Megszelídített madár,
S egy darabokra esett álom,
Ez vagyok, akár…
Helyem sokszor nem találom.

Dallamokba bújtatott szavak,
Szabadjára eresztett, eltűntnek hitt madarak,
Álmokban összegyűrt, fájdalmas képek,
Gyönyörrel festett, szerelmes emlékek.

Magam sem tudom, mi vagyok,
Szavakat kereshetek, lophatok,
Te akkor sem tudod,
Hogy én valójában ki is vagyok.
De így -legalább- én maradhatok.

Sokszor hunyom reszketve le két szemem,
S ilyenkor a lehetetlent képzelem.

Ezt már Te is tudod, sejtheted,
Ezek már elárult, titkos jelek,
Melyekbe bármikor bújhatok, mert
Elrejtenek.

-Mint egy fényképtartó,
Olyan vagyok én,
Rejlik bennem milió emlék, élmény…

De nem is olyan régen,
Miközben pihentem a szekrényen,
Egy halk, nem várt fuvallat; szellő,
Szó nélkül a semmiből tör elő;
S ledob engem;
Soha nem felejtem,
-Az emlékekkel teli kincset,
A takarítónő intett.-

Zuhanásom alatt még egyszer lepergettem,
S megfürödtem az elveszés előtt álló emlékeimben.

Majd apró, éles szilánkokra estem szét,
Ennyi csak az emlék- nem rég, nem rég…

Elvesztettem a hitem, nem bízom magamban.
Keresve sem találhatnám lelkem, semmilyen alakban.

Elveszett,
Nem lehet,
Eltörhetett
Az is,
Minden hamis,
Elveszett
Hiába kerested,
Nem leled,
Emlékeidet.

Talán a szerelem ölelése,
S egy éjszaka emléke
Majd rádöbbent arra,
Hogy mekkora is a szerelem ,
A lélek hatalma.

Szeress.
Nevess.
Emlékeket
Ne keress.

Karodtól minden ujjvégedig
A szerelem tüzes csóvái végig égetik.
Testedet.
S forrón szeretheted.

Nem, nem kérdezik,
S nem mérgezik
Lelkedet,
S nem adják olcsón szerelmedet.
Senkinek.
***(HA)***
Végre megleled.

Felfoghatatlan az élet,
Nem is tudom, mit érzek.
Félni, nem félek.
Remélem érted.

-A szerelem.

-Türelem.

-Hangom felemelem.

-Nélküled helyem…

-Nem lelem.

Bolondos bordó,
Mit ma szívem magára öltött,
Elmémbe minden előjel nélkül
Ámor szavakat ötlött.

Kiért s miért, azt csak Te tudhatod,
S ha tudod, fülembe súghatod.
****Igen, arra gondolok…****

“… ezt mondjad el, ez érdekel Uram!”
Úgy látom nem ér semmit már szavam.

Halálom értelmes lesz e valaha?
S emlékeimben megmarad e a könyvek illata?

Miért kellett megszületnem?
Értelmes e az, amit eddig tettem?

Egyik este, mikor csendesen ágyamban feküdtem,
Furcsa gondolatok egyvelege szállt fejemben.

Félelemmel töltött el minden pillanatja,
Csak egy dolog törte meg gondolatom,
Gyermekem mozdulatja…

Az élet az csak játék,
Nem tudom, miként alakulna, ha nem látnék,
Vagy a hallásom lenne gyenge,
Vagy óriás súly nehezedne könnyed szívemre.

Az élet számomra eddig is sok fájdalmat tartogatott;
S az, amelyik arcából többet, nekem többet mutatott,
Az nem a mosolygó és kedves,
Csak az, melytől szenvedhetsz.

“Nincsen apám, se anyám…”
De a lelkemben élnek a talán.
A talán ide nem is kell,
Mert élnek bennem, tudja ki engem ismer.

Fájdalom volt eddig többnyire az élet,
Segíts Drága Isten, nagyon kérlek.

Szánd meg ezeket a forró könnyeket az arcomon,
Essen szíved azokon az általam vívott harcokon,
Melyeket naponta a lelkemmel vívok,
S sokszor csak arra ocsúdok
Fel, hogy majd belepusztulok,
De más kibúvást talán nem is tudok.

Óh, Te Jóságos Isten!!!
Annyiszor említettem
Már neved,
Ahányszor már nem is illik,
Lehet,
De a lewlkem engedelmeskedett.

Fáj,
Várj!
Láss,
S áss
Nekem is egy göndröt,
Szakítsd le előtte nyakamból
Ezt a gyöngyöt.
Fáj.
Kiabálj!
Magányban tengetem napjaim,
Magányos társaság ez,
De ha igazán szeretsz,
S nem bántasz senkit,
Elnyerheted méltó jutalmad:
Magadra húzhatod, kereszted alatt az
Agyagos földhalmazt.
*******************************
Ne félj,
Élj,
Remélj,
Légy természetes,
Étkezéseid élvezetes
Ünnepek,
S szeretted ölelheted.
Ne felejts,
Egy szót se sajnálj,
Kezedben a tekercs,
S vele azt kell csinálj,
Mit a szíved diktál,
Megteheted, mire már régen vágytál…

Fehérbe burkolózott minden,
Lehunyt szemeim előtt, csak mi ketten,
Egymással szemben,
Ketten…

Lassan átkarol két kezem,
Tudom, most ezt csak képzelem,
Nincsen semmilyen kényszerem,
Álmodom tovább, ez most az ékszerem.

Ékesít, tükröződik rajta a fény,
Tükörbe nézni, csodálni; élmény…

Szeretve lenni, s megszeretni,
Felhőtlen, boldogan szemedbe nevetni,
Bolondosan, magamban, mégis ketten,
Tudni, érezni: szerettek, szerettem.
Éreztem s nem éltem, vágytam hiába,
S emiatt csak azt foglalom imába,
Hogy tartson ez soká, minél tovább,
S ne találjam meg a “miért?”- re
A választ, s szerelmem okát.

Nevetni, s mosolyogva mélyen szemeidbe nézni,
Minden éjjel vágyódva, naivan remélni,
Millió pillanat mellett nem elsuhanni, megélni.

Ahogyan a hó hllik, s befesti a tájat,
Te vagy az én hópehelyhem, ki másként láttat
Meg velem sok- sok apró képet,
S általam lesz egésszé az eddig meg nem értett.

Oly’ nagy szavaknak tűnik mindez,
Menjünk aludni, intesz,
Ám úgy érzem,
Nem kérdem;
De te mégis sejted,
Ez ismét nem másé,
Ez ismét a Te versed.

Múzsának túl férfi vagy,
De ne változz emiatt, az maradj,
Csak a “Múzsa”, mint olyan,
Magával ragad, mint sodró folyam,
Olyan, olyan, olyan…

Nagy döntést kellett hoznom a minap,
Összepakoltam minden holmimat,
S útra keltem;
Hogy hová is megyek, nem terveztem,
Mégis utamba sodort az élet
Egy kimondottan boldog lehetőséget-