Valómban töröm meg a csendet,
Nem tudom, mi bennem ez a vágy,
Mindig akartam érezni a szerelmet,
Mi olyan meleg, gyengéden lágy
Öleléssel karol át engem,
Talán nem is itt kellene lennem,
Hanem szárnyat növesztve messze kellene szállnom,
Hogy meglelhessem az elveszettnek hitt álmom.

(Álmokból nem lehet eleget látni,
Nem lehet nem tudni felőle,
Nem szabad minden nap ugyanazt várni,
Nem lehet mindig ugyanazt várni tőle.)

– Fájdalmas dallamok,
Irgalmatlan emlékek,
Ez vagyok…
Annyira fáj, tényleg.

Szemedbe nézek,
S érzem mindig egyek leszünk,
Melletted nem félek,
(Szeretkezünk)

Testünk egybefonódva,
Mindent elárul majd rólam,
Ajkunk minden vágyódó csókja
Egy önálló és valós szólam.

******************************

Szerelemre lobbant lelkem,
Hangosan járja táncát,
Titkon fájón mindig őt szerettem;
Lelkem sem dobta le súlyos láncát.

Nem tudom miért sodort utamba az élet, de bizton oka van annak, hogy találkoztunk, s szót váltottunk, hogy a szemembe néztél, hogy ismét találkozni akartál velem, hogy megszerettél, hogy még mindig szeretsz, s azt állítod, hogy mindig is szeretni fogsz.

Nem tudom, de talán nem is kell tudnom, hogy miért vagyunk egymásnak s egymásért, de nagyon melengető érzés a tudat, hogy mi ketten vagyunk.

Nem tudom, hogy mi kell történnie ahhoz, hogy ne szeressük egymást, de azt tudom, hogy most szeretlek.

Talán minden már előre meg van írva, talán nem is tudhatjuk meg soha, hogy miért is jöttünk erre a világra, talán hamarabb meghalunk, mint azt akartuk, s talán nem lesz időnk arra, hogy kiteljesítsük a sorsunkat, azt ami talán meg van írva.
Nem tudom, hogy miért beszélek most pont erről, de valóban érdekel az a dolog, hogy mi az oka, az igazi oka annak, hogy ennek az akármilyen jelzővel ellátott világnak a részesei lettünk, s megláthattuk az energiát adó napvilágot, s keresztüláramolhatott a tüdőnk minden zegzugán a levegő, az éltető oxigén…
***********************************************************************************

Amikor gyermek voltam, sokat gondolkoztam egy- egy szobafogság tartama alatt azon, hogy vajon mi ez az Egész? Néztem ki az ablakon, néztem a nyári napsütést, azt, ahogyan erőlködik a nap sugara és gondolkoztam az akkori logikámmal, az akkori fogalmi rendszeremmel. (Sokmindenen:)
Nem sok mindenre jutottam, mindösszesen az az érzés maradt meg bennem mélyen, nagyon mélyen, hogy be vagyok zárva, hogy nincs menekvés, egy gyufásskatulya az egész.
S egyszer elégek én is a többi gyufához hasonlóan, mert csak én is egy vagyok a sok közül, ezért rám is a megsemmisülés vár.
*************************************************************************************

Sokáig azt hittem, hogy az anyukám boszorkány, s nem értettem, hogy miképpen lehet az a tévedés, hogy én egy boszorkány lánya vagyok, és ez azt jelenti, hogy alapjában véve én is a boszorkányok fajtájának vagyok szerves része. (Azért néha meg-megpróbáltam,hogy tudok e varázsolni ezt- azt!)
Vagyis nem is teljesen vagyok az, hiszen apukám nem boszorkány, s nem vagyok csak anyukámból, hanem fele- fele arányban részesültem adottságokból, vonásokból, és részecskékből…
Így aztán arra a következtetésre jutottam, hogy én bizony nem vagyok boszorkány, csak anyukám, s emiatt, evégett féltem is tőle, s ellenséges érzelmeket tápláltam iránta.
—> A fentiek mind- mind magyarázhatóak, s magyarázatra is szorulnak.
*************************************************************************************

“A gyerek nemi szerepekről alkotott fogalmai a gyerek saját tapasztalatai aktív összerendezésének eredményei, nem pedig a társas idomítás pozitív termékei.”
“Az állandó nemi identitás kialakulásának folyamata nem egy ösztönös vágyak és azonosulások által meghatározott egyedi folyamat, hanem a fogalmi fejlődés menetének általános része. “

(Utánzás fogalma:Emberi magatartássémák kognitív leképezése és megvalósítása, mint sajátos emberi tanulási mechanizmus.)

A gyerek általában a szeretett lénnyel és azzal a személlyel azonosul, akinek hatalma van fölötte és hatalmát agresszív módon éli ki (agresszorral való azonosulás). Freu elméletében a gyermek a szülõk viselkedésérõl képeket (imágókat) épít be, ezek tervrajzai, programjai az adott szülõi viselkedésnek.

Az azonosulás mértéke az azonosuló személyiségétõl függ. Minél fejletlenebb, annál nagyobb, átfogóbb sémákat épít be.Minél elõrehaladottabb, annál inkább adnak szerkezetet a beépített magatartáselemek a személyiségnek. Az azonosulást innen a hasonlóság irányítja. Csak hasonlóság esetén tud létrejönni olyan ráhangolódás, mely szükséges a látott minák átvételéhez. A szerkezettel rendelkezõ személyiség az azonosulásban csak séma részleteket, kisebb magatartás elemeket tanul el, a már bevéset mintát alakítja tovább. Az szonosulás mechanizmusa serdülõ korban válik ismét erõsebbé.

Az azonosulás szabálya: Modell csak integráltabb érettebb személyiség lehet, integrálatlan, éretlenebb személyiség számára.
Minél õszintébb, mélyebben átélt, több emócióval kísért a modell viselkedése, annál inkább alkalmas arra, hogy azonosulási epizódot váltson ki. Mináél kongruensebb a viselkedés, annál alkalmasabb azonosulási mintának.

***********************************************************************************

Voltam én is gyermek, s nem esett nehezemre tervezgetni. Álmodozó típusú gyermekként a fél napomat a felnőttkorom különleges, és irreális tervezgetésével, eltervezésével töltöttem.

(Itt jut eszembe, hogy a gyermek- és fiatalkorom jó részét a máshová vágyódás töltötte ki)

Szerettem elmerengeni arról, hogy majd én milyen leszek, s biztos voltam abban, hogy nekem sikerülni fog az, ami másoknak nem, és én majd megmutatom, stb. –>
Ez viszont teljesen megmagyarázható azzal, hogy az elrugaszkodásom és álmaim a valóságtól való elmenekülésemet valósították meg.
Szomorú tény, de nem voltam boldog.
Szomorú tény, hogy nem kaptam annyi törődést, mint amennyit kellett volna, mint amennyi szükséges lett volna ahhoz, hogy boldog és kiegyensúlyozott felnőtté váljak.

Viszont azt el tudom mondani magamról, mind emellett, hogy nagyon pozitív világ szemléletem alakult ki mégis, mások azt mondják, hogy naiv vagyok, hogy ez nem pozitív látás mód, hanem naivság.
Ezt nem gondolom így, hiszen teljesen tisztában vagyok az emberek szándékaival (jórészt), s csak nagyon ritkán tévedek azzal kapcsolatban, hogy mit is akarnak, illetve mi is a szándékuk, vagy, hogy van e hátsó szándék a tetteik mögött?
******************************************************************************

“Amíg van élet, addig van boldogság is.”