Üdvözlet a(z) Cafeblog honlapon. Ez az első bejegyzés, amelyet a Cafeblog előkészített a honlap tulajdonosának. Törölhető, tetszőlegesen szerkeszthető, és már kezdődhet is a honlap tartalommal történő feltöltésének szép és fárasztó folyamata!
Sok sikert!

Oldalról nézve a világot 😉

Nem hiszek a véletlenekben.Úgy gondolom, egyszerűen nem léteznek. Ennyi.
Minden pillanatnak, negatív- és pozitív élménynek oka s célja van. Egyszerűen lehetetlen nem tudomást venni arról, hogy ha visszagondolunk eddigi életünkre, mennyire egybefüggő, s milyen következetesen, mozaikszerűen egymásra épülő pontja is vannak, még akkor is, ha anno ezeket a “kockákat” értelmetlennek tartottuk.

Oh, már négy teljes napja 2013 van…
Hihetetlen.

Kiskoromban mindig azt számolgattam, hogy mennyi idős leszek, ha majd 2000-et írunk; most pedig azt, hogy hány éves leszek, amikor 2050 lesz a falinaptáron. Félelmetes.
Nekem legalábbis az, ami éppen elég ahhoz, hogy leírjam.
Még “csak huszonhat” éves vagyok, ám a filozofálgatásról jut eszembe, hogy mindig azt érzem, hogy nagyon várom már, hogy harminc éves/ esztendős legyek, amit nem tudok megmagyarázni.
Azt szoktam érezni, hogy akkor leszek önmagammal egyensúlyban, s ha arra gondolok, hogy HARMINC, akkor olyan melegség vagy mi a csuda önti el törékeny lelkemet.

Egyébként van valami, amit még el akarok “mondani”: Láttam egy tök jóhttp://www.youtube.com/watch?v=kzyh75MPCyQ videót… Nem ez az, de ez is tök jó, ami arról szólt, hogy a párkapcsolatok milyenségét a FINGÁSban is lehet mérni.
Attól függően, hogy

• szégyelled, elbujdosol pukizni,
• aranyosnak találod e a társad szellentését,
• vagy idegesítőnek/ gusztustalannak,
• mersz e pukkancsolni a szerelmed előtt…,
• vagy például imádod szagolgatni a társad fingját….

Szerintem, illetve véleményem szerint teljesen elgondolkoztató és említésre méltó tézis/ gondolat, még ha nem is teljesen helytálló….

/Egyébként még az is érdekes számomra, hogy honnan eredhet a Fing-  szó?
Mert ugye az Ingből nem igen… Vagy mégis?
Lehet, hogy valamikor réges- régen, az Üveghegyen túl, valaki; mondjuk egy asszony fogta a Férje INGjét, s érzett valami nem megszokottat, vagyis az Ura bélmozgásának eredményét, azaz a Férj-INGOT?

Vajon mit is írjak?
Jön a Karácsony, minden nappal közelebb… Hétfőn Szenteste. Most pedig, pénteken, mindenki rohan, szalad, fut, siet, s semmi meghittséget nem érzek ebben a “készülődésnek” csúfolt vad rohanásban.
A Szenteste “szentségét” sikerül is ezzel a sietséggel teljesen lerombolni.

Pedig annyira jó lenne valóban megpihenni, kikapcsolni, s a szeretetnek átadni magunkat, illetve szeretteinkre áldozni azt a három napot… Jaj, de idealisztikus is vagyok, hihetetlen.
Pedig olyan jó lenne. Komolyan.
Ha nem az ajándékról szólna, ha nem a kapkodás ütné fel fejét ebben a pár napban.
Hanem… Kinyitnánk szívünket, s örülnék annak, amink van…
Szeretettel…
Gondolkoztam, hogy mit kérnék Karácsonyra?
Mi lenne az az egyetlen egy dolog, amit szeretnék a Jézuskától…

Komolyan mondom, összeszorul a szívem…
Azt kérném, hogy had’ Karácsonyozzak a gyermekemmel a szüleimnél… Csak egyetlen egy napot kérek szépen, hogy beszélgethessünk, s hogy megbocsáthassunk egymással- egymásnak és megismerhessék az unokájukat, az én lányomat…
Nem kérek ajándékot, csak, hogy olyan igazán szívből öleljenek meg, erősen, hosszan…

• Önmagunk kiteljesítése?
• Utódok nemzése, világra segítése, s felnevelése?
• Megszűnni létezni?

• Gondolati síkon eljutni az ÖRÖM-ig? 

Vajon mi szükség a Nagy Egészben a létezésünkre?
Vajon mi végre is élünk?
A boldogság elérése volna a cél?
Vagy valami még eddig fel nem tárt tökéletes magyarázat lenne mindenre?
Vagy valóban bibliai magyarázat szolgál életünk megértésére?

Sokszor merengek el ezen, ám nem hiszem, hogy létezne tökéletes magyarázat, olyan, ami mindenki által elfogadható.
Hiszen, akkor már minden bizonnyal megszületett volna…

Kétségek között vagyok, illetve nem is kétségek, csupán felteszek egy sor kérdést, és valójában nem kapok rá választ.

Vajon miért nem jó egyedül? -merül fel bennem a kérdés.
Lehetne ezt pszichológiailag magyarázni, de még egyszerűbb azt a tényt kimondani, hogy: az ember igenis társas lény, és ezért nem jó egyedül. Ennyi. S most le is lehetne zárni a témát.
De ez nem csak ennyi. Nagyon fontosnak tartom a minőségi kapcsolat létét, mégis: nagyon nehéz azt megvalósítani. Nem egyszerű. S az az igazság, hogy néha nem látjuk a fától az erdőt.
De tényleg, van olyan, hogy nem azt tesszük, ami jó nekünk, mármint valóban jó, hanem, amit jónak látunk, illetve érzünk; ergo: az nem is biztos, hogy jó. Most húzom a szám szélét. De tényleg.