Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
testmese

Helló Világ!

Üdvözlet a(z) Cafeblog honlapon. Ez az első bejegyzés, amelyet a Cafeblog előkészített a honlap tulajdonosának. Törölhető, tetszőlegesen szerkeszthető, és már kezdődhet is a honlap tartalommal történő feltöltésének szép és fárasztó folyamata!
Sok sikert!

Találkozások

Nem hiszek a véletlenekben.Úgy gondolom, egyszerűen nem léteznek. Ennyi.
Minden pillanatnak, negatív- és pozitív élménynek oka s célja van. Egyszerűen lehetetlen nem tudomást venni arról, hogy ha visszagondolunk eddigi életünkre, mennyire egybefüggő, s milyen következetesen, mozaikszerűen egymásra épülő pontja is vannak, még akkor is, ha anno ezeket a “kockákat” értelmetlennek tartottuk.

2013. (és a fingás, mint párkapcsolat- mérő ;)

Oh, már négy teljes napja 2013 van…
Hihetetlen.

Kiskoromban mindig azt számolgattam, hogy mennyi idős leszek, ha majd 2000-et írunk; most pedig azt, hogy hány éves leszek, amikor 2050 lesz a falinaptáron. Félelmetes.
Nekem legalábbis az, ami éppen elég ahhoz, hogy leírjam.
Még “csak huszonhat” éves vagyok, ám a filozofálgatásról jut eszembe, hogy mindig azt érzem, hogy nagyon várom már, hogy harminc éves/ esztendős legyek, amit nem tudok megmagyarázni.
Azt szoktam érezni, hogy akkor leszek önmagammal egyensúlyban, s ha arra gondolok, hogy HARMINC, akkor olyan melegség vagy mi a csuda önti el törékeny lelkemet.

Egyébként van valami, amit még el akarok “mondani”: Láttam egy tök jóhttp://www.youtube.com/watch?v=kzyh75MPCyQ videót… Nem ez az, de ez is tök jó, ami arról szólt, hogy a párkapcsolatok milyenségét a FINGÁSban is lehet mérni.
Attól függően, hogy

  • szégyelled, elbujdosol pukizni,
  • aranyosnak találod e a társad szellentését,
  • vagy idegesítőnek/ gusztustalannak,
  • mersz e pukkancsolni a szerelmed előtt…,
  • vagy például imádod szagolgatni a társad fingját….

Szerintem, illetve véleményem szerint teljesen elgondolkoztató és említésre méltó tézis/ gondolat, még ha nem is teljesen helytálló….

/Egyébként még az is érdekes számomra, hogy honnan eredhet a Fing-  szó?
Mert ugye az Ingből nem igen… Vagy mégis?
Lehet, hogy valamikor réges- régen, az Üveghegyen túl, valaki; mondjuk egy asszony fogta a Férje INGjét, s érzett valami nem megszokottat, vagyis az Ura bélmozgásának eredményét, azaz a Férj-INGOT?

Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!