Sötétség (+18)
Ruháid feszítik tested sejtjeit,
Ruháid, domborulataid sejtetik,
Mégis vedd le magadról, dobd őket el, messzire…
S képzeld el, hogy tenyerem mezítelen érintene,
Te hangos zihálásod közepette,
“Ne hagyd abba…” Mondanád egyre…
Ám én e kéréstől még vadabb vágyra gyúlva,
Miképp’ Te fekszel az ágyon kinyúlva;
Nem tudok ellen állni,
Nem tudok várni!
Hangszerem gyengéden érintve, feszülő húrjait pengetve,
Nem gondolok másra, csak mire a te tested is epedve
Vár,
Oh, látom már; áll.
Gyengéden cirógatom válladat,
Megharapom hirtelen álladat,
S magamba könyörgöm szervedet,
Oh, Istenem ne sújts! Ez az élvezet.
Hasztalan mentséget keresnem,
Sikerült legnemesebb testrészed ereznem
A vér áradásának megfelelő színekbe,
Nincs kétségem afelől, hogy érzed- e,
Mit én szeretnék, hogy érezz, átélj, élvezz…
Ha kérdésed van, akkor se szólj, ne kérdezz….
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.
