Vajon mit is írjak?
Jön a Karácsony, minden nappal közelebb… Hétfőn Szenteste. Most pedig, pénteken, mindenki rohan, szalad, fut, siet, s semmi meghittséget nem érzek ebben a “készülődésnek” csúfolt vad rohanásban.
A Szenteste “szentségét” sikerül is ezzel a sietséggel teljesen lerombolni.

Pedig annyira jó lenne valóban megpihenni, kikapcsolni, s a szeretetnek átadni magunkat, illetve szeretteinkre áldozni azt a három napot… Jaj, de idealisztikus is vagyok, hihetetlen.
Pedig olyan jó lenne. Komolyan.
Ha nem az ajándékról szólna, ha nem a kapkodás ütné fel fejét ebben a pár napban.
Hanem… Kinyitnánk szívünket, s örülnék annak, amink van…
Szeretettel…
Gondolkoztam, hogy mit kérnék Karácsonyra?
Mi lenne az az egyetlen egy dolog, amit szeretnék a Jézuskától…

Komolyan mondom, összeszorul a szívem…
Azt kérném, hogy had’ Karácsonyozzak a gyermekemmel a szüleimnél… Csak egyetlen egy napot kérek szépen, hogy beszélgethessünk, s hogy megbocsáthassunk egymással- egymásnak és megismerhessék az unokájukat, az én lányomat…
Nem kérek ajándékot, csak, hogy olyan igazán szívből öleljenek meg, erősen, hosszan…

• Önmagunk kiteljesítése?
• Utódok nemzése, világra segítése, s felnevelése?
• Megszűnni létezni?

• Gondolati síkon eljutni az ÖRÖM-ig? 

Vajon mi szükség a Nagy Egészben a létezésünkre?
Vajon mi végre is élünk?
A boldogság elérése volna a cél?
Vagy valami még eddig fel nem tárt tökéletes magyarázat lenne mindenre?
Vagy valóban bibliai magyarázat szolgál életünk megértésére?

Sokszor merengek el ezen, ám nem hiszem, hogy létezne tökéletes magyarázat, olyan, ami mindenki által elfogadható.
Hiszen, akkor már minden bizonnyal megszületett volna…

Kétségek között vagyok, illetve nem is kétségek, csupán felteszek egy sor kérdést, és valójában nem kapok rá választ.