“Kihez mehetnék?”

Otthontalan lelkem…
Csalódás tükröződik szememben.
Otthonom, családom nélkül nem érek semmit,
Senki nem értheti meg szívem szenvedelmit.

Ezért, érzem, nem véletlen,
Hogy az Úr ismét közel jön hozzám,
Annyi mindenkit szerettem,
De elveszett mindenki, nincs igaz hazám.

De a Mindenható karjába fogad, érzem,
Megérti minden fájdalmam, mi e szívben
Lakozik, s megváltásért minden éjjel hallgatag imádkozik.
S biztonságra, családra, szeretetre áhítozik.

Gyermeki sokszor a lelkem,
Oh, én annyiszor, annyiszor kértem,
De sokszor úgy éreztem, mindhiába,
Nem teljesülhet szívem titkos vágya.

Ám most valóra válni látszik minden,
Minden, miben létezésem óta hittem,
Csak el kellett, hogy távolodjak ahhoz, hogy megértsem,
Sokkal nehezebb, összetettebb létezésem.

Önmagam vagyok, önmagam alakítom sorsom,
A boldogsághoz vezető utat, magamban hordom.