2010.10.22.
Magányos perceiben az ember a fantáziát hívja,
Fájdalmas tud lenni a magány gyengéd csókja.
Szemeimben mélyen a fájdalom megrekedt,
Az átkozott magány legyőzte lelkemet.
Mellkasodra borulva sírtam el bánatom,
A magányt eluralkodni nem hagyom,
Nem hagyhatom.
Szemtelen szemek csábítanak minden rosszra,
Nem vagyok én rossz! Az, aki mondja!
Gyermeki tud lenni a lélek, ha bántják,
Ha a bántást csak úgy előrántják,
S belém döfik, jó mélyen,
Fájdalmában üvölt a lényem.
A fájdalom, ha szúr és éget, akkor
Az mi magunk vagyunk.
Akit igazán szeretünk abban
Igazán csalódhatunk.
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.
