Reszketett, fázott a lelkem, mégis az öröm tükröződött rajta,
Darabjait most nem a fájdalom, a magány könnye marta.
Magában, csendesen figyelt, engedte, hogy a szenvedély ölelje,
Sétált az utcán, sárba lépve; vágyakkal telve.
Az asztal táncra kélt, lüktető, szerelmes táncra…
Egyet lassan előre, egyet szépen hátra.
Csend vette körül, e némaságot csak Ohm törvénye törte meg,
Szabad volt szárnyak nélkül, boldogan repkedett.
Az égen csillagok gyűltek, fagyos szél fújta arcát,
Mellette Ő ment, mindketten azt akarták.
Mint IC- vel, úgy robogott el az éjjel, repült el az idő,
Az érkezés, nem tudja megmondani, hogy mikorra tehető.
Konyhaasztalon, csendben elfogyasztott vacsora,
Boldog lelkek, tüzes éjjele, otthona.
Egyszerű, négy lábú szerkezet,
Hé, hozzád két vendég érkezett.
Lassú, csendes emléke ez neki,
Az örömet lelkében, neki köszönheti.
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.