Oda minden álmodozás,
A való élet minden pálmát elvisz,
Az emberi lélek oly’ esendő,
Mindent elhisz.
Törékeny a szív,
Kalandra hív,
Harcot vív….
Jaj,
Baj,
Szív
Hív…
Mit akar?
Hangosan,
Zajosan szaval,
Ó, mi volt még tavaly…
Idén, tegnap és ma,
Összetört lelked féltett világa,
Nem nyílik többé lelkem
Egyetlen illatos virága.
Szó,
Ló,
Mely nem tudom hová vágtat,
S a hang által oly’ dolgokat láttat…
-nemes mosolya mögött
-Takargatja az ördögöt.
Jól mondod, Barátom,
Bocsájts meg nekem, tévedésem belátom.
Szavak -ismét- marasztalnak,
Csak hangok, nem adnak semmit,
Csak fokozzák lelkem szenvedelmit.
Lelkemét, mely már így is többször forrasztott,
De a kedveskedő szó, fagyos lelkemen
Mindig olvasztott
Egy jeges darabot…
Mondd ki vagyok?
