Igen…
Azt mondta, hogy gondolkodnia kell…. De miért is? Miért nem lehet ezt másképpen megoldani? Jajveszékelés nélkül, higgadtan vonult le a lépcsőn, s nem látszott az arcán semmilyen érzelem… Se fájdalom, sem öröm, sem könny. Nem akarta az érzelmeit soha, senkivel megosztani. Magának való ember volt. Mint egy csiga, melyik mindig a házában van, nem bújik ki soha. Mindenki tudja, hogy mi lapul a házban, de pont ezért nem kell róla beszélni. Mivel, mindenki tudja.
Amikor lement a lépcsőn, azt hittem megszakad a szívem, nem tudtam a fájdalomtól még megszólalni sem, nem hogy utána kiáltani, hogy “ÁLJ!!!”.
Nem mozdultam, vártam, hogy, hátha valami csoda folytán megfordul és azt mondja: “Ennek nem lesz semmi következménye.”
De nem fordult meg. Nem mondott semmit. Ott álltam az ajtóban, kezemben a papírral, s semmi.
Győzött a behajtó, viszik az ablakokat…
Ennyit a részlet fizetés csodálatos mivoltáról.
A behajtó elment, a végzés a kezemben. Tehetetlen vagyok.
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: