http://origo.hu/cgi-bin/link.cgi?y=19951&link=http://www.origo.hu/itthon/20100618-oriasi-vihar-pusztitott-mezohegyesen.html

Mezőhegyes, Pitvaros, Csanádalberti… Egyszerűen hihetetlen! Egyik pillanatról a másikra bezöldült az ég… Heves/viharos széllökés és már dől is -a gyermekemet a kezembe tartva- a szemem láttára a garázs elé a több 10 éves fa… Halljuk azt az éktelen kopogást, szinte minden remeg belé… Megérkezett a jég is… Mindennek vége, világ-vége érzés… Mi lesz, ha a fejünkre omlik a ház? Melyik az a szoba, ahol a legnagyobb biztonságban vagyunk???????? Mert itt, ugye nem jó, mert mi van akkor, ha a fejünkre szakad a galéria? Nagyon félelmetes volt.
Félelmetes volt, mert nem tudtunk mit tenni ellene, nem tudtuk még csak egy kicsit sem befolyásolni… A Természet megmutatta, és meg is fogja mutatni, hogy ki az Úr, s kinek kell behódolni…
Megvallom őszintén, hogy a mai nappal belém költözött egy jó adag félelem, mert ha most ez van, akkor mi lesz X év múlva? Mi lesz akkor?
Minden romokban hever, nem is lehet ezt igazán kifejezni, leírni.
Mezőhegyesen kívül pitvaros és Csanádalberti is nagy károkat szenvedett, s ez utóbbi kettő település lakosainak csak igen kis része rendelkezik biztosítással, pont azok, akiknek igazán szüksége is lenne rá… Velük mi lesz??? (A tetők megrongálódtak, az ablakok betörtek, autókat érte kár, a házakra és villanydrótokra dőlt fák okozta kár…)
Elsírtam magam, nem bírtam magamba fojtani, hogy mennyire megrázott és megviselt ez az egész…
Félelmet, gyengeséget és tehetetlenséget éreztem.
Az ember egy nagyon parányi kis semmiség a Természettel szemben…
S igazándiból mindannyian be vagyunk zárva ide, a Földre…
Be kell, hogy hódoljunk, különben….

Megrepedt törékeny lelkem,
Mennem kellene, mennem,
Nem itt ülve azon merengnem,
Hogy mi lenne ha, és akkor…
De rosszul vagyok, fejem kába
A vakítóan erős UV sugárzástól.

Szavak kevesek erre.
Nem korlátozhatom
Magam egyetlen helyre,
Területre, arra a szerelemre

Hm… Izé… Ez vagyok  én,
Csak éjjel nagylány, nagy legény…
Nem tudunk Te meg én
Élni a szívem megrepedt felén.

Sóvárgó hangzókat, hogy hm… oh, uh…ühm…
Kérlek menj már, tűnj
El végre,
Menj, az Isten szerelmére!
Hm… Izé… Nem megy ez nekünk,
Együtt, hm… izé… úgysem élhetünk.
A fájdalom, meg jaj, nem kellhet ennyire nekünk.
Csak ohm, ühüm… szenvedünk,
Boldogok úgysem leszünk-
Annyi pénzt nem keresünk.-

Mennyi tagadó szó!
De vele oly jó…
Már sírásra is fordult a szám,
Mert szeretlek, hidd el, izé…
Hm… igazán.

Görcsbe rándul az egész testem,
Ha arra gondolok, hogy elveszíthetlek Szerelmem.

Miért pont nekem kell lemondani rólad?
Amikor hozzám annyira, hm… izé… jó vagy.

Szerelemmel csókolod ajkamat,
Veled minden más, az alkonyat
Is olyan izé… hm… csodás volt,
Mikor nekünk az a sok izé…
Madár dalolt.

Fenséges Veled szeretkezni,
Hm… Izé… Csak úgy beléd feledkezni…

Nem így terveztem hidd el,
Szeretlek Téged… Hm.. Teljes szívvel.

Kontúrjába halkan belebújva, ajkaidat csókolom,
Szeretsz, mióta világ a világ, jól tudom.
Nem csalfa e szív, mi itt bent lüktet,
Nem tudja már titkolni e lázadó szerelmet…