Szalad a perc, mit az előbb megéltem,
Egész életemben csak reméltem,
Hiszen halálom egyszer majd úgyis eljő,
S temetésemen az a rengeteg felhő
Esőt fog majd adni a testemet fedő földemre,
S utolsó erőmmel is gondolni fogok gyermekemre,
S az Irántad érzett őszinte, igaz szerelemre.
Gyermekded sokszor a bennem rejlő lélek,
S megvallom, hogy sokszor magamtól is félek,
És az élettől, melyben oly’ sokszor sodródik hajóm,
S rágódom mindenen, az igaznak tűnő valón
Is.
Visz
Az utam hozzád,
Pedig olyan nagy
E fergeteges világ,
Mégis a te karod jelenti
A párnát
Fejem alatt,
Elmúlt az előbbi
Pillanat,
S most csak emléke él már bennem,
Nem is tudom, hogy mit kellene tennem.
