Szavak,
Napok,
Nem is
Vagyok
Naiv,
Ki mindig
Visszahív.
Látom,
S mindennap
Várom,
Hogy valóság
Legyen végre,
Ne csak álom,
S végre Te légy
Sok évig még
A párom.
Nem bánom,
Ha arcon csapsz,
Úgyis mindent
Visszakapsz
Majd,
Hisz’ az élet
Soha
Nem marad adósa
Senkinek.
Jól érzem magam
Veled;
Főleg,
Ha melletted
Ébredek,
S simítja
Arcom
Leheleted,
És érzem kellek
Neked.
Megfogadtuk
Egymással,
Egymásnak,
Hogy végre
Teret adunk
A vágynak,
Mi egymás iránt
Már évek óta él,
S eddig még
Ismeretlen
Hangon,
Dallamban
Zenél…
Lelkem remél.
Csókjaidat
Titkos ládikába zárva,
Tegnap kihajítottuk azokat
A már megvetett ágyra.
Nem hiába,
Hiszen a már
Előre megjósolt
lélek már ott volt,
S csak arra várt,
Hogy végre
Helyére kerüljön,
S anyja, apja vele
Szembesüljön.
Mennyire akarlak Téged!
Már- már önmagamtól
Félek,
Hogy mit Irántad
Érzek
Nem talál viszonzásra,
Hiába
A titkos csókok
Kidobálva a
Már megvetett ágyra.
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: