Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.
A bánat: az leány. Leány: a bánat. (Kosztolányi Dezső)
A táncos tudja milyen lépést tesz a másik után,
Nem ijed meg, s nem tétovázik sántán, bután.
Az író már bevezetéskor a tárgyaláson töri fejét,
Szeme előtt lebeg már akkor a teljes, az egész.
A Nő, mikor azt mondja társának: “IGEN”,
—–nem tudja, hogy mit vállal, hiszem.
A férfi, mikor eljut oda, hogy igába hajtsa a fejét,
Már akkor sejti, hogy felül írták minden józan eszét.
A Nő csodákra, álmokra képes, cselekszik,
Ereje átlagon felüli hímnemű társával vetekszik,
(Hiba csak ott van, hogy gyakran veszekszik)
Szerelemmel vegyült, meggondolt döntés,
Olyan, mint hisztis gyermeknek a vízzel való nyakon öntés.
Tudjuk, hogy kell, szükség van rá, hisz’ a társadalom,
S ezért oly’ elsietett, kapkodott olykor e nemes fogadalom.
A házasság, mi egykor tényleg szent dolog volt,
S a pap nem csak üres mondatokban szónokolt
A hűség s az összetartozás remek élményéről,
Már most nem feledkezhetünk meg a házassági szerződésről.
Nem a bizalom, s a szerelem, mi vezérel Isten színe előtt,
Azon a napsütötte délutánon, vagy délelőtt.
Mind inkább egy a megfelelési kényszer:
-“Te Jani, miért nem vettél még el?”
A házasság mára már egy marketing dolog,
Igazam van, ha végig gondolod…
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.
Tavaszi zsongás
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.
Rose- Szombathely
Talán a tavasz, melynek illatát már az orromban érzem,
S millió érzés, mely mellkasomból hirtelen szakad fel,
Miért e nyüzsgés minden zsigeremben? Remeg a térdem;
Nem tudok mit kezdeni kérdésemre adott feleleteddel.
Talán majd nyáron, mikor bőrömet a nap pirosra égeti,
S menekülök majd izzó fénye elől a fa tövébe,
Talán akkor a szívem magát többé nem kéreti,
S nem vágyik másra csak kizárólag az övére.
Lehunyom szemem, mint mindig mikor lelkem a múltban vándorol….
Az úton, ahol járok s kelek, az autók nyoma utánam is porol.
Lehunyt szememmel nem látom a közeledő végzetet,
Elhomályosít mindent a pajkos képzelet.
…..
Folyt. majd Köv.
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.
Nincs cím megadva
Hiába mondod, hogy átkarol a képzelet,
Akkor is érzem, fázom, mert nem érezheted.
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.
TANGO FIRE – La Cumparsita
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.
Nincs cím megadva
http://www.youtube.com/watch?v=0SQcx2Vuhv0&NR=1
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.
Röviden
Az életben nem minden csupa öröm, boldogság, beteljesülés. Az élet egy nagyon meredek szikla, ahol azon kell lennünk nap, mint nap, hogy visszacsúszások nélkül egyenletesen jussunk feljebb és feljebb, hogy majd egyszer, egy igazán szép napon a csúcson lehessünk és elidőzhessünk a megtett út távolságán, akadályain, szépségein, hogy csodálhassuk a tájat, a fákat, minden, mi az út során körülölelt, körülvett bennünket.
Ez az élet.
Ilyen az élet.
Röviden.
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.
^^^^^^
Dallamaiban rengett meg lelkem;
Hangja körül ölelt engem,
Majd erős karmaival mélyen szántó sebet hagyott,
Annyira éget a varr, magányos vagyok.
Felhőm eltakarja a vakító égitestet,
Nem érzem magamban azt a régi erőt, s kedvet,
Mitől végtagok nélküli lelkem szárnyra kélne,
Óh, Istenem! Csak a zuhanástól ne félne…
Átölel ismét a hang, s a megakadt szó,
Minden gondolatom eltorzult, a jó
Messze elkerül engem;
erősebb nálam ismét régi szenvedelmem.
Fehér, kék, piros, fekete, sárga;
Veszít a szív, szegény árva…
Lágyan ölelő szellő, süvítő szél,
Lelkemben a vihar amilyen gyorsan kél,
Oly’ hamar majd ki is süthet a nap,
Eljöhet majd az a szent és akarom pillanat,
Mire oly’ rég és titkon vágytam,
Mire minden pillanatban annyiszor láttam jelet,
Mit most leírni sem lehet…
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.
Népszabadság – ‘A bizottságra borítom a szavazófülkét!’
Népszabadság – ‘A bizottságra borítom a szavazófülkét!’
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.