“A fájdalom csak arra jó, hogy tudd, hol hibáztál. “
| Nem tudom, meddig élek, de ameddig még élek, meg kell tanulnom, milyen az, amikor az ölel magához, akinél ott felejtettem a lelkemet. |
| |
Szabó Magda |
Mámoros, borízű csókom
Lelkem egy forró rezdülése;
Körülöttünk minden oly’ ódon,
De nem érdekel semmi, vágyom a kéjre.
Szemeim riadtan néznek szemed bogarába,
Ujjaim végigsiklanak vágytól meredt testeden,
(Hogy fokozzam a vágyat, öntök még bort íves poharába),
(Nehogy csorba essen eddig töretlennek tűnő, vágyódó kedveden.)
Csókra éhes ajkaid szemtelen szavakat hintenek naiv fülembe,
Szinte minden egyes betűt, hangot külön- külön értelmezek,
Olyan egyszerűen estem, zuhantam ebbe a szerelembe;
Miben, tudom; minden pillanatban ellened vétkezek.
Csókra éhes ajkam, csókolj meg végre már!
Had’ égjek el végre karjaid között;
Testem tűzben égve vár,
(Ő már vetkőzött.)
S ezután,
Bután,
Ajkamba
Haraptam.
Nem mondhatom,
Míg kezembe nem foghatom,
Hogy milyen érzés általad szeretve lenni,
Hosszú órákon át veled szeretkezni.
Ajkaidba harapni,
Csókot adni,
S kapni.
Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról.
