Inter nos.

Szeretem, ha szeretnek; de ki nem?
Ki az, kinek elég, ha ő szerethet?
Ki az, ki nem szeretné érezni a nap akár minden percében, hogy fontos valakinek, hogy gondol valaki rá, hogy esetleg, talán szereti valaki?
Aki ezt nem szeretné, az nem szeretett még sohasem.

Csodálatos érzés szeretni, szeretve lenni.

Kifejezni szeretetünket, érzéseinket, érzelmeinket annak, ki kiváltja azokat.
Szerelmesnek lenni… Pedig egyszeűen csodálatos.
Amikor teljesen biztos vagy abban, amit érzel, s semmi nem tántoríthat el az érzelmeid mellől, azaz nem inog meg érzelmed egy pillanatra sem.
Amikor reggel úgy ébredsz fel, hogy a mosoly ott ül az ajkaidon, s boldog vagy;

*****Meg sem tudod fogalmazni, hogy mit is érzel, csak hagyod, hogy átjárjon a szerelem mindent elsöprő, csodálatos élménye, melege, szikrázása.

Szívmelengető erről még írni is, nem hogy átélni, megtapasztalni, mosdani benne.

Felejthetetlen a testi élmény, az első csók, az első érintés, az első…

Az első, s nem a második.
Amikor azt sem tudod, hogy ki vagy, vagyis melyik vagy te?
Ő vagy én?
Én vagy ő?
Kik vagyunk mi, hogy ezt megérdemeljük?
Csak egyszerű halandó, mindennapi emberek.
De talán nem is mindennapi.
Tudjátok mit? Nem is mindennapi.
Miért lennénk mindennapiak? Amikor minden napunk más, újabb és újabb csodát tartogat, az ébredéstől a lefekvésig.
A lefekvéstől az ébredésig.
Fantasztikus.
Csodálatos.
Talán ilyen nincs is, csak kitaláltam.
Amikor egymásra talál két ember, egy férfi és egy nő, egy nő és egy férfi…
Illatok, csók, nyál, illatok, test, szívdobbanás, öröm, kéj, érzelem mély, gondolatok, nem érdekel, kié volt, már az enyém, az enyém, ne érdekelje senkit, hogy miért, csak az, hogy van és kell még sokáig; (mert nem szeretem azt a kifejezést, hogy “örökre”, mert nem létezik, csalfa szójáték csupán.

A házasságban viszont hiszek.

Nagyon is.

Ha valamit a Jó Isten egybekötetett ember nem válszthatja szét.
Azt nem mondom, hogy nem lehet kiszeretni egymásból, ám, akkor miért kellett összeházasodni, miért kellett hazudni Isten színe előtt?
S itt nincs olyan, hogy nem én tehetek róla, mert ő volt a hibás…
Mindkettő ugyanannyira felelős a házasság megromlásáért.
A házasság komoly dolog.
A mai világban már meg van arra a lehetőség, hogy mielőtt ezt a komoly döntést meghozzák; megtapasztalhassák azt a személyt, akivel majd együtt fognak élni, akivel össze szándékoznak majd házasodni, elkerülendő egy élettartamig szóló rossz döntést.
Mert a sorsunk ami kezünkben van, s nyugodtan mondhatunk “nem”-et, nyugodtan kimondhatjuk azt, ami nyomja a lelkünket, mert ha nem tesszük, egy életen át fogja egy ÓRIÁSTEHER nyomni azt, s akkor aztán kesereghetünk, meg sírhatunk, nem ér már semmit, mert megváltoztatni csak ott, és akkor lehetett volna, ám a gyengeség erősebb volt, s nem akartuk a jobbat igazán, hiszen akkor lett volna merszünk megmondani az igazat, s nem áltattuk volna magunkat egy hazug, hamis, és boldogtalan jövő képével.

Inter nos.