“… ezt mondjad el, ez érdekel Uram!”
Úgy látom nem ér semmit már szavam.
Halálom értelmes lesz e valaha?
S emlékeimben megmarad e a könyvek illata?
Miért kellett megszületnem?
Értelmes e az, amit eddig tettem?
Egyik este, mikor csendesen ágyamban feküdtem,
Furcsa gondolatok egyvelege szállt fejemben.
Félelemmel töltött el minden pillanatja,
Csak egy dolog törte meg gondolatom,
Gyermekem mozdulatja…
Az élet az csak játék,
Nem tudom, miként alakulna, ha nem látnék,
Vagy a hallásom lenne gyenge,
Vagy óriás súly nehezedne könnyed szívemre.
Az élet számomra eddig is sok fájdalmat tartogatott;
S az, amelyik arcából többet, nekem többet mutatott,
Az nem a mosolygó és kedves,
Csak az, melytől szenvedhetsz.
“Nincsen apám, se anyám…”
De a lelkemben élnek a talán.
A talán ide nem is kell,
Mert élnek bennem, tudja ki engem ismer.
Fájdalom volt eddig többnyire az élet,
Segíts Drága Isten, nagyon kérlek.
Szánd meg ezeket a forró könnyeket az arcomon,
Essen szíved azokon az általam vívott harcokon,
Melyeket naponta a lelkemmel vívok,
S sokszor csak arra ocsúdok
Fel, hogy majd belepusztulok,
De más kibúvást talán nem is tudok.
Óh, Te Jóságos Isten!!!
Annyiszor említettem
Már neved,
Ahányszor már nem is illik,
Lehet,
De a lewlkem engedelmeskedett.
Fáj,
Várj!
Láss,
S áss
Nekem is egy göndröt,
Szakítsd le előtte nyakamból
Ezt a gyöngyöt.
Fáj.
Kiabálj!
Magányban tengetem napjaim,
Magányos társaság ez,
De ha igazán szeretsz,
S nem bántasz senkit,
Elnyerheted méltó jutalmad:
Magadra húzhatod, kereszted alatt az
Agyagos földhalmazt.
*******************************
Ne félj,
Élj,
Remélj,
Légy természetes,
Étkezéseid élvezetes
Ünnepek,
S szeretted ölelheted.
Ne felejts,
Egy szót se sajnálj,
Kezedben a tekercs,
S vele azt kell csinálj,
Mit a szíved diktál,
Megteheted, mire már régen vágytál…
