__________________________________

Értékeinket féltve, óvva,
Vágyódunk mindig jobbra, s jobbra…

Nehezen jövünk rá arra a tényre,
Hogy hiába ácsingózunk a fényre…

Tenni is kell azért, nem is keveset,
Nem arathatunk munka nélkül sikereket…

A pénz, s minden, mi körülvesz minket,
Nem is beszélve arról, hogy a millió kincset

Észre sem vesszük, mi bennünk rejlik,
-Csak arra adunk, mi sokaknak tetszik.

Csalódunk így nap, mint nap az élet sugarában,
S vesződve tengődünk a más utáni vágyban

Ágyban,
Lányban,
Férjben,
Az éjben,
Szeretőben…

Csalódás az élet, ha nem éljük meg magunkat,
S nem tartjuk meg magunknak adott szavunkat.

Majd keseregve iriggyé válva,
Elkezd bántani mások valóra vált álma.

Mit,
Addig
Észre sem vettünk,
Nem irigykedtünk,
Mert mi is leltünk
Igazi boldogságot
És megéltünk millió álmot,
Mit talán még anyánk méhében terveztünk el,
Tele vágyódással, igaz szeretettel…

Mit sem ér az álom,
Ha a szeretetet nem találom,
mi nem másban; bennem lakozik,
S minden nap azért imádkozik,
Hogy engedjem ki régi rabságából,
S valóság legyen babusgatott álmából..

Melyben én vagyok a főszereplő.
S értem virágba borul rét és mező,

Vágy,
Mi lágy
Hálót fon testemre,
gondolok itt elmúlt szerelemre
Gyerekekre,
Nyugalomra,
Jutalomra,
Kedves szavakra,
Boldogan úszkáló halakra;
Mindenre, mit ma még talán észre sem vettünk,
Mert meg kell mondani nyíltan: nem is kerestünk,
Csak siettünk, siettünk, minden nap rohantunk,
Akkor nem láttunk, fehér botos vakok voltunk.

De majd mától; megváltozik az élet!
Csak drága lelkem segíts ebben, szépen kérlek!!