másként megélve

Leszidtál. Azt mondtad nem, de nekem “ezt” meg kell tanulnom.
Furcsa, ahogy telefonon beszélünk.
Azt mondod, tetszett minden…
Dettó.
Azt mondod, hogy “rád van bízva”.
Most sóhajtottál.
Más kérdés, hogyan tálalod, lényeges dolog.
Leszarom, mi lesz, olyan vagyok, mint a szél, nem, mint a főnix madár.
Mennem kell sajnos, kéne…
este?
Valószínű, de holnap meglátjuk.
Imádom, ahogy.
Na, had’menjek, jó?
Ne írd le direktbe! jó?
…….
Ezt is leírjam?
Halló!
Mondj 1 nagy okosságot.
Anhn!!!!
Helyzet igazsága, az ember elbasz x évet, s jön egy lány, őriznie kell…
Elég pesszimista,
Nem…

Érdekes az élet, nem tudom, hogy miért alakul úgy, vagy így, de az biztos, hogy oka van. s nem véletlen semmi, és senki.
Azt hiszem, ezért is hiszek az asztrológiában, hiszen az egész Föld nevő bolygó, amelyen élünk, egy nagy csillag, akkor miért ne lehetne ránk hatással az a sok millió, mely az égen minden éjjel fenn ragyog?
Istentelen magány tud rám törni sok esetben, ami egyrészt nagyon tud fájni, s nagyon tud tölteni, barátaimhoz: a tollhoz, s klaviatúrához csalogatni.
ANNYIRA!!!!!!!
Szempilláim ráhajtom a szemeimre, s haloványan, de beszűrődik egy kis résen a szemembe a fény, s magamnak vagyok, az agyam feldolgozza a fénysugarat, a pupillám összeszűkül, s magamnak, magamban vagyok.
Kinyitom szemeim, alkotok.
Írok, mint mindig, amikor valami, vagy valaki kezd túlcsordulni, amit már szavakban nem tudok, vagy nincs kinek kifejezni.
Ilyenkor magamnak, és magamra mardok, alkotok.
Egy vagyok a sok, vagyis a rengeteg közül, egy vagyok, a keresztnevemen mást is szólítanak: “Mária!”
Vezetéknevem másnak is tulajdona: “Mihaleczki!” mégis; vallom, hogy egyedi, és különleges vagyok.

Valahol mélyen, magamban megfogadtam, hogy nem említem az elmúlás, a halál témáját, ám elengedhetetlen, ha őszinte akarok lenni.

Pár nappal ezelőtt, amikor egy egyszerű esti filmet az ágyból néztem, fogalam sincs, hogy minek okán, de az jutott eszembe, azon kezdtem el gondolkozni, hogy egy életünk van. Ez eddig, sablon.
Viszont, ha annak arányában nézzük, hogy körülbelül egy kicsivel több van hátra, mint eddig volt, akkor már érdekesebb a téma.
Megéltem x évet, s elszaladt. Emlékek maradtak, s van bennem tapasztalat, de elmúlt, s nem lesz ebben az életben TÖBBÉ az, ISMÉT.
Egyszer volt, s slussz- passz.
Mint, amikor megláttuk a napvilágot, egy adott pillanatban, egyszer sírtunk fel ÚGY, s soha többé, még hasonlóképpen sem.
Az volt a megismételhetetlen, a földi létünk első pillanatának tanubizonysága.
Amikor az első szót ejtettük ki a szánkon, az sem lesz többé, nem lehet megismételni, mert az akkor már csak a második.
Nem kelt félelmet bennem ez a fejtegetés, mert ezek csupán csak a száraz tények, ez így van és kész.
Kár, hogy nem lehet MÉGEGYSZER.
Sok minden nincs, amit még egyszer át szeretnék élni, de pár dolog mégis akad…

Szeretnék boldog lenni, s nem állhatok oda mindenki elé, hogy megmagyarázzam, mit miért teszek.