Reménnyel teli a lelkem, szinte már szárnyalna, de materiális dolgok miatt nem igazán van rá sajnos lehetőségem, nem tudom egészen elengedni magam.
Úgy érzem magam, mint madár az első repülés előtt. Tudja, hogy előbb- utóbb le kell ugrania,de fél, szinte akaratán kívül.
Majd, amikor mégis leugrik, s elkezd csapkodni a szárnyival, amellett, hogy fantasztikus képességének köszönhetően repül, mennyei elégedettség vesz rajta erőt, mert beteljesítette szerepét, hiszen egy madárról van szó, tehát kötelessége, s feladata, életfeladata, hogy repüljön.
Hasonló helyzetben vagyok most én is.
Le kell ” ugranom”, mert ez a feladatom, s tudom, hogy helyesen teszem, de a félelem az esetleges lezuhanástól olykor- olykor erőre kap rajtam. De akkor is ugrani fogok, méghozzá egy repülni akaró, bátor “ugrótársammal”. Egymásból erőt merítve.
