nem tudom, mi legyen a címe:-)

Magamra maradtam, de mégsem vagyok egyedül, a gondolataim olyan szép, egységes, harmonikus és boldog (!) érzéseket sugallnak, hogy élvezetet nyújt merengenem, gondolkoznom.
Boldog vagyok, nem tudom azt mondani, hogy “nem vagyok boldog”…
Kincsre leltem, egy nagyon ékes, fényes, csodálatos, értékes kincsre, s szeretnék a lánc lenni, ehhez a nevezzük inkább: “medálnak”, tehát szeretnék ehhez a medálhoz a lánc lenni.
Vigyázok rá,, megígérem,nem teheti senki tönkre, s nem érhet hozzá…
Csak gyönyörködhet benne, ahogy a lánc és a medál egyesüléséből, egy fantasztikus, egyedi, és szemlesütve írom:-): irigylésreméltó ékszer kerekedett.
Milliószor a tükörbe nézek majd, s ámulok, hogy milyen fényes és utánozhatatlan ékszert hordhatok az isten kegyelméből magamon, s mennyire megváltoztatott mind külsőleg, mind belsőleg, hogy hordhatom, hogy viselhetem, egyedül én, s enyém a lánc.
Hallottam, vagyis biztos forrásból tudom, hogy ezt a medált hordta már más is rajtam kívül, de nem volt olyan szép, és erős a lánc, mint amit én leltem hozzá, s fűztem bele, hogy kiemeljem a medál értékeit, s végre betölthesse a hozzá méltó szerepét, ne csak csüngjön, hanem ékesítsen, valaki életében egy változtató, nemesítő tényező lehessen.
Végre ékszerré válhasson ennyi év után…
Szenvedéllyel nézek erre a medálra, szívem mélyéből érzem, hogy valaha ez a lánc és medál egységet alkotott már, nem véletlen, hogy így együtt lett ékszerré, s egy eddig még ki nem mondott fogalommá.
Mélyemmel érzem, tudom, csak ha sejtem is, hogy ez az érték, “ékszer” a maga nemében igenis utánozhatatlan, a nemesfémek – hiába az elhanyagoltság és a nem megfelelő használat- egyesülése lavinaként érinti azokat, akik nem vették észre eddig időben, hogy milyen értéket tároltak akár az otthonukban, egy szobában, egy dobozban, nem tudták, ha megfelelően társítják, akkor esetleg minden túlzás nélkül egy ritka értékre tehettek volna szert.
-De nem tettek.
S nem érzek senki iránt ez miatt sajnálatot, nekem volt szemem hozzá:-)
S ennek örülök is, néha- néha megfényesítem, vigyázok a láncra és ez a Csoda tartós lesz, lehet, csak rajtam múlik.
Büszke vagyok rá és boldog nő vagyok, hogy még most csak alkalmanként, de viselhetem, s gyönyörködhetem benne, s azonosulhatok vele, amikor viselem, magaménak érezhetem az értékét, nemességét.

Bizony,megtaláltad, Te Lány!