Olyan egyszeriben, s gyorsan történnek a dolgok körülöttem, s általam.
Csendben szeretem ilyenkor tudni magam, hang és gesztusok nélkül, ahogy azt már sokszor írtam, magamban, magamnak.
A magány, nem a fájdalmas, hanem a töltődésre alkalmat adó egyedüllét, szükséges, kell.

Magamra maradtam, de mégsem vagyok egyedül, a gondolataim olyan szép, egységes, harmonikus és boldog (!) érzéseket sugallnak, hogy élvezetet nyújt merengenem, gondolkoznom.
Boldog vagyok, nem tudom azt mondani, hogy “nem vagyok boldog”…
Kincsre leltem, egy nagyon ékes, fényes, csodálatos, értékes kincsre, s szeretnék a lánc lenni, ehhez a nevezzük inkább: “medálnak”, tehát szeretnék ehhez a medálhoz a lánc lenni.
Vigyázok rá,, megígérem,nem teheti senki tönkre, s nem érhet hozzá…
Csak gyönyörködhet benne, ahogy a lánc és a medál egyesüléséből, egy fantasztikus, egyedi, és szemlesütve írom:-): irigylésreméltó ékszer kerekedett.
Milliószor a tükörbe nézek majd, s ámulok, hogy milyen fényes és utánozhatatlan ékszert hordhatok az isten kegyelméből magamon, s mennyire megváltoztatott mind külsőleg, mind belsőleg, hogy hordhatom, hogy viselhetem, egyedül én, s enyém a lánc.
Hallottam, vagyis biztos forrásból tudom, hogy ezt a medált hordta már más is rajtam kívül, de nem volt olyan szép, és erős a lánc, mint amit én leltem hozzá, s fűztem bele, hogy kiemeljem a medál értékeit, s végre betölthesse a hozzá méltó szerepét, ne csak csüngjön, hanem ékesítsen, valaki életében egy változtató, nemesítő tényező lehessen.
Végre ékszerré válhasson ennyi év után…
Szenvedéllyel nézek erre a medálra, szívem mélyéből érzem, hogy valaha ez a lánc és medál egységet alkotott már, nem véletlen, hogy így együtt lett ékszerré, s egy eddig még ki nem mondott fogalommá.
Mélyemmel érzem, tudom, csak ha sejtem is, hogy ez az érték, “ékszer” a maga nemében igenis utánozhatatlan, a nemesfémek – hiába az elhanyagoltság és a nem megfelelő használat- egyesülése lavinaként érinti azokat, akik nem vették észre eddig időben, hogy milyen értéket tároltak akár az otthonukban, egy szobában, egy dobozban, nem tudták, ha megfelelően társítják, akkor esetleg minden túlzás nélkül egy ritka értékre tehettek volna szert.
-De nem tettek.
S nem érzek senki iránt ez miatt sajnálatot, nekem volt szemem hozzá:-)
S ennek örülök is, néha- néha megfényesítem, vigyázok a láncra és ez a Csoda tartós lesz, lehet, csak rajtam múlik.
Büszke vagyok rá és boldog nő vagyok, hogy még most csak alkalmanként, de viselhetem, s gyönyörködhetem benne, s azonosulhatok vele, amikor viselem, magaménak érezhetem az értékét, nemességét.

Bizony,megtaláltad, Te Lány!

Ez az esős idő, egyszerűen nem találom a helyem, kiszaladnék a világból, nem állnék meg egy hamar, csak futnék, futnék, a cipőm talpa már lekopna a lábamról, a talpam véres lenne a kavicsoktól, de akkor sem adnám fel, kitartanék amellett, hogy kifutok véglegesen a világból.
—-olyan fájdalmas, és szánalmas lenne, annyira nem emberhez méltó, mégis annyira emberi.
Csak futni, futni, szinte a kínok elé, meg nem állva semmilyen akadály, vagy akadálynak tűnő fogalom előtt.
Nem adhatom fel, nem adhatom fel, nem futamodhatok meg, nem sza-bad-fel-ad-nom!!!!!
Ki kell tartanom, ha már a verejtéktől nem is látok, de akkor sem adhatok fel.
Csak a cél lebegjen a szemem előtt, semmi nem számít meg kell, hogy valósuljon az elgondolás, NEM-SZA-BAD-FEL-AD-NOM!!!!
Ha feladom, nem fogják nekem soha elhinni, hogy én valóban képes vagyok végigfutni ezt a távot,de ha megteszem, akkor nincs kétség afelől, hogy életre születtem, hogy érdemes vagyok élni, s boldognak lenni.
Mindjárt ott vagyok………….

Megmozgatja a gondolataimat minden mozdulat, érzés, s segítségül más gondolkodókat hívva, segítek magamnak megemészteni önmagamat….

Páéldául 1.:
Egy csodálatos zsidó példabeszéd szerint mielőtt egy gyermek a világra jön, Isten minden tudást és bölcsességet belétölt, amire élete során szüksége lesz. Aztán Isten a gyermek ajkára szorítja az ujját, és azt mondja neki: “pssszt”, és abban a pillanatban létrejön köztük egy titkos egyezség. A történet szerint ezért van kicsipkézve az emberek felső ajka. Az Isten ujjlenyomata. De az idők során ez a tisztaság és bölcsesség valahogy megkopik. A gyerekek beilleszkednek a társadalomba, tapasztalataik alakítják őket. Az élet mássá teszik őket. (…) A te feladatod tehát egyszerűen csak ennyi: bízzál az ösztöneidben, emlékezz a titkos egyezségre, és szerezd vissza a bölcsességet, amely amúgy is a tiéd volt.

S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyé ragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal, feltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, “szívét összetörték”, soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. S bármiféle baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad, minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszút akar. Ilyen az ember. Vigyázz, ha ilyen megsértett szívűekkel állasz szemközt: nem tudod őket megengesztelni. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkűség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja.

Vannak, akik egyszerűen tovább tudnak menni. Tudod, gyászolnak, sírnak, és kész. Vagy legalábbis úgy tűnik. De nekem… nem tudom. Nem akartam rendbe hozni a dolgokat csak azért, hogy felejtsek. Ez olyasvalami volt, ami tönkrement. Csak megtörtént. És nap mint nap kerülgetem, mint egy gödröt a feljáróban. Tiszteletben tartom, emlékszek rá, és ugyanakkor haladok előre.