Önmagunk…

Megszakadt belül valami, nem találok Önmagamra, s nehéz nem örlődni a tudatban, s a szavakban, no és a “mi lett volna, ha”- ban, nehéz magányosnak, lelki magányosnak lenni.
Kimondhatatlanul, n agyon nehezen nyílik meg az ember, s nehezen marad nyitva, úgy igazán. A kamu dolgok pedig nem érdekelnek, nem is akarok tudni róluk.
Teljesen mindegy, hogy nő vagy férfi, de olyan igazi egybeolvadós, egybeforrós, odaadós érzést még nem éreztem, csak egyetlen egyszer, amikor várandós voltam a gyermekemmel. De én kíváncsi lennék, hogy milyen érzés feloldódni, odaadóan szerettetni hagyni magam.
Érdekes az élet. Van, hogy úgy érzed, minden passzol, majd “hupp” s a földön találod magad, majd semmi nem megy olyan isten- igazán és “potty”, minden szerencse, lehetőség az öledbe hull.
Talán az élet egy igazi, nagy játék, tényleg…
Fogalmam sincs.
Néha olyan jól esne kiadni mindent magamból, úgy teljesen mindent, de az nem egy perc, és nincs időm.
Miért lett ilyen a világ?
Semmire nincs idő, legfőképpen élni nincs, mindig mások érdekeit szolgálva dolgozunk, és Önmagunkra nem jut elég idő, nehéz.
Legalábbis Önmagunkkal igazán azonosulni nehéz…………………………………………………………