Elég szeszélyesen indul ez az évszak.
Vajon, amikor még nem volt ilyen iparosiasodás, illetve városiasodás, akkor milyen lehetett ez az évszak, hogyan nyílvánult meg az állatok, növények és emberek (?) mindennapjaiban a napfény, mint éltető erő?
Azt vettem magamon észre ezzel az évszakkal, vagyis a Tavasszal kapcsolatban, hogy fáradt vagyok, és nehezen indulok be, mintha nem akarnám elfogadni a változást és lustasággal kompenzálnám a tenni nem akarásomat. Mindenképp érdekes.
Ma visszaolvasgattam a feljegyzéseimet, s rájöttem, illetve szembetűnő volt, hogy a komor tél számomra sokkal inkább alkotó, és alkotásra való időszak, mint a mostani, amikor elindul a természet és eláraszt mindent az éltető erő, a napfény.

Biztosan bennem van a hiba.

A Tavasz a megtisztulás időszaka.
Jó érzés, ha osztályozni, rendszerezni tudod az életedet egy új időszak előtt.
Az emberi kapcsolataidat is, nem csak a környezetedet, ahol élsz.

Most eszembe jutott a karma, a reinkarnáció, mint fogalom.
A minap olvastam arról, nem tudom, hogy mennyire valós, de azt írták, hogy elhunyt hozzátartozók szeretnének beférkőzni, bejutni az életedbe egy abortusz esetén.

Azon is el szoktam merengeni néha, hogy vajon mmi lehettem előző életemben?
Nem tudom elképzelni, de azt sejtem, hogy nem nő. Most valószínű, hogy azért születtem női testbe, hogy megtanuljak pár dolgot, hogy átérezzem a női sors szépségét, s alárendeltségét.

Például, amikor a gyermekemmel voltam várandós, az első pillanattól éreztem, hogy leány gyermek, nem tudtam elképzelni, hogy fiú legyen, valahogy egy belső érzés súgta, hogy leány…

Furcsa ez a 6. érzék… De úgy érzem, csalhatatlan, csak nem minden esetben hallgatunk rá…

A hatalom porondjain először meg kell értened, hogy mindenki hazudik, csal, és hogy nincs barátod. A paradoxon az, hogy nem mindenki hazudik, csal, és vannak barátaid. A probléma ott lakozik, hogy az egyik mosolygó arc és kézfogás ugyanolyan, mint a másik, és ha tökéletes hazugok vesznek körbe, miként tudod megkülönböztetni az igazat a hamistól, barátot az ellenségtől? A legjobb,ha mindenkivel illemtudóan viselkedsz, kedvesen, mosolyogva, bólogatva; légy barátságos, de soha ne légy barát, mert soha nem tudod megmondani, ki van az oldaladon.

Tudom, hogy sablon téma, de soha nem unalmas kérdés, hogy van e lány és fiú, nő és férfi között barátság? Vajon működhet e anélkül, hogy az egyik fél előbb- utóbb ne kezdene el többet érezni a másik fél iránt?
Először is meg kell, hogy különböztessük az ismeretség fogalmát a barátságtól.
Mindkettő szimpátián alapszik, csak míg az ismeretség nem követel, vagyis nem vár el rendszeres találkozást, illetve személyes kontaktust, addig a barátság enélkül nem nőhetne azzá, enélkül csupán egy ismeretség alapjául szolgálhatna.

A szociológiai kutatások is alátámasztják azt a közvélekedést, hogy a férfi és a nő barátsága ritka, mint a fehér holló. Persze nem teljesen kizárt a vegyes barátság, ha mindkét fél amúgy boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban él, s így nem akarnak egymástól semmit. Sajnos azonban az igazán boldog kapcsolatban élő, monogám emberek száma amúgy sem egetverő, annak pedig végképp kicsi az esélye, hogy két ilyen személy találkozzon, akik ráadásul emberileg annyira egy hullámhosszon vannak, hogy barátság alakulhat ki köztük.

Gyakoribb, hogy a párkapcsolat lezárása után a felek barátok maradnak. Ebben az esetben már „lejátszották” a férfi-nő műsort, nem motoszkál egyikük fejében sem, hogy „mi lenne, ha…?”. Persze általában senki sem örül, ha párja túl szoros baráti kapcsolatot ápol az exével, hiszen az ördög nem alszik. Ha egyszer bejöttek egymásnak, mi a garancia arra, hogy a tűz már teljesen kihunyt?

Az önzetlen barátságot előbb-utóbb megzavarja a két nem közötti erotikus vonzás. Igaz, hogy mindannyian emberek vagyunk, ám nem hagyható figyelmen kívül, hogy a férfi és a nő két pólust képez. A pólusok közötti vonzás pedig általában kikerülhetetlen, mert ösztönös. Nagyon ritka, ha az ellenkező nemű lelki társak között ez egyáltalán nem merül fel. Valószínűleg csak akkor nem, ha fizikailag mindketten oly mértékben eltérnek a másik ízlésétől, hogy a lelki összhang ellenére sem alakul ki testi vonzalom.