amikor…

Valamelyik nap azon “filozofáltam” vajon van- e élet a halál után? Vagyis inkább úgy tettem fel a kérdést magamban, hogy van e lélek vándorlás? Kaphat e a lelkünk egy újabb esélyt, hogy bizonyítson?
Arra jutottam, hogy minden bizonnyal.
Hiszem, hogy nem egy a lehetőség, hiszem, hogy a lelkünk, ami itt bennt van valahol, nem csak ezt az egy formáját kaphatja meg.
Hiszem, hogy a következő lehetőségem idején nem Mihaleczki Máriaként, s nem itt kapok önmegvalósítási utat.
Nem tudom, hogy mennyi idős a lelkem, de feltehetően nem fiatal.
Fogalmam sincs, hogy mennyi ideje jár- kel testről- testre, de biztosan meg van az oka, hogy most itt, ebben a testben kell leírnom ezt a pár sort.
Valahol ijesztően hangzanak ezek a sorok, de miért kellene megijedni, nem okozhat nehezebb gondot ezt megemészteni, mint beletörődni abba, hogy ez az egyetlen lehetőségünk, esélyünk a békére, harmóniára, egyensúlyra, boldogságra.
Úgy érzem, hogy most tapasztalatokat szerzek, hogy majd EGYSZER, valamikor kiforrjon ezeknek a tapasztalatoknak az úgynevezett gyümölcs.
Lehet sokaknak butaság ez az egész gondolat- menet, de van alapja.