2009- et írunk.
Tegnap a telefonom naptárjával játszadozva “elugrottam” 2079- be…
S rájöttem, hogy ez az élet, ez az egy és megismételhetetlen, igen véges.
Nem félek, csak gondolkozom.
Vajon miért én születtem akkor és ott?
Sok- sok ilyesfajta kérdés fogalmazódott meg bennem. Félelmetesnek tűnhet élni, ha arra gondolunk, hogy egyszer majd nem fogunk. Most is, amikor ezeket a sorokat írom, összerándul a gyomrom, szorít a mellkasom, hiszen a számomra, számunkra még teljesen meg nem ismert, át nem élt dolgokról filozofálok, írok. Rejtélyes az élet.
Létezik jóslás, asztrológia… mind- mind ebből az elgondolásból keletkezett, hiszen a megismerés vágya és a váratlan elkerülése, s az arra való felkészülés valahol mélyen bennünk van, az ösztöneinkben bugyog.
Hasonló elven működik a fajfenntartás ösztöne is.
Ez a téma is igen érdekes és fejtegethető. Nő és a férfi kapcsolata, a szülő- gyermek kapcsolat… Mind- mind olyan kézzel meg nem fogható, elemi ösztön, érzés, vágy, amelyeket meg, nem lehet fogalmazni.
Az élet kialakulása.
Egészen kisgyermek koromtól kezdve gondolkozom ezen a témán. Úgy fogalmazódott meg a kérdés akkoriban bennem, hogy : “miből lett a semmi?”
Hiszen a világűr, a bolygók, a csillagok, mind- mind van valamiből. Rendben, hogy volt egy Ősrobbanás, de az miből robbant, s a Semmi miből van, és a semmiből, hogy lehet valami.
Amikor ezen gondolkoztam, úgy éreztem magam, mintha egy gyufáskatulyába lennék zárva, nem találtam a választ a kérdésemre.
De ugye, hogy van ebben valami?
Hiszen a semmiből, valami csoda folytán lehet csak valami, de akkor ott a következő kérdés, hogy az a Csoda (ami lehet az Isten, vagy bármi más…) miből van?
Bizonyíték és érvek nélkül nincs válasz, magyarázat, s míg nincs válasz, marad a fejtegetés, hátha egy szép napon megoldódik életem, életünk nagy rejtélye: a létezés oka.