Az emberek…

Nem tudom, hogy bűnös vagyok e, vagy csak szenvedő; hamis, koholt vádak alapján. Nem tudom ki a bíró, s mikor lett azzá, s nem tudom, hogy hol kell aláírnom az ítéletet.
Nem tudom azt sem, hogy mi az ítélet, nem olvasta fel senki nekem, csak összesúgnak a vádló és bíró- én mégsem kiálthatok, hogy “Összeesküvés!!!”.
Csendben vagyok, s hagyom, had’ tegyék azt, amit szeretnének, s elégülhessenek ki ebben a sivár “aktusban”.
Hiszen számomra ott van az az édes bűnként megítélt menedék, igazi kéj…
Csak én tudhatom, hogy mi a valóság, s ez olyan, de olyan mgabiztossá tesz…
Olykor- olykor annyira jól esne kiabálni, ordítani, kiadni a feszültséget.

Éjszaka csak úgy bezuhantam az ágyba, s az álmok világába, ami most igen sokat adott nekem ahhoz, hogy merengehessek.
Olyan csodálatos, hogy álmainkban mindent megtehetünk, s mindenkivel találkozhatunk tértől s időtől függetlenül.
– De erről majd később-
Fantasztikus érzés, amikor megismerhetsz egy embert, minden gondolatát; sőt: kéri, akarja, hogy megismerd, “kibontsd”, és Ő is már- már szenvedélyes tépi le róla a mindennapi csomagolóanyagokat.
Nem vagyok kivételesen összezavarodva, határozottan tudom, hogy mit akarok és azt hogyan akarom.
Az érzéseim erősek, bízom magamban.
Akkor miért állok még mindig?
– Egyszerű a válasz: Materiális, anyagi világban élünk s nekem pont a “mater” hiányzik ahhoz, hogy elinduljak az utamon.
2008.12.20.
….