Az emberek…
Nem tudom, hogy bűnös vagyok e, vagy csak szenvedő; hamis, koholt vádak alapján. Nem tudom ki a bíró, s mikor lett azzá, s nem tudom, hogy hol kell aláírnom az ítéletet.
Nem tudom azt sem, hogy mi az ítélet, nem olvasta fel senki nekem, csak összesúgnak a vádló és bíró- én mégsem kiálthatok, hogy “Összeesküvés!!!”.
Csendben vagyok, s hagyom, had’ tegyék azt, amit szeretnének, s elégülhessenek ki ebben a sivár “aktusban”.
Hiszen számomra ott van az az édes bűnként megítélt menedék, igazi kéj…
Csak én tudhatom, hogy mi a valóság, s ez olyan, de olyan mgabiztossá tesz…
Olykor- olykor annyira jól esne kiabálni, ordítani, kiadni a feszültséget.